Sport

Nadalt nem rázta meg a kiesés

Rafael-Nadal(650x433)(1).jpg (rafael nadal, )
Rafael-Nadal(650x433)(1).jpg (rafael nadal, )

A spanyol teniszező úgy véli, ezzel még nem dőlt össze a világ, és elismerően nyilatkozott a nála jóval alacsonyabban rangsorolt ellenfeléről.

Amíg a világranglista 135-ödik helyezettje, Steve Darcis kiegyensúlyozottan játszott, addig Rafael Nadal mintha nem is önmaga lett volna, ugyanis még csak egyetlen nyert szettet sem tudott kiharcolni hétfőn.

„Ez egy kemény vereség volt mindjárt az első fordulóban, de az élet ettől még megy tovább” – mondta Nadal.

„Mindössze gratulálni szeretnék Darcisnak, aki fantasztikusan játszott ellenem. Ha most megint a térdproblémáimról kezdenék mesélni, az csak egy kifogás lenne a vereségemre. Nem akarok kifogásokat keresni.”

A világ jelenleg ötödik legjobb teniszezője azok után szenvedett vereséget 7-6, 7-6, 6-4 arányban, hogy két héttel ezelőtt megnyerte a Roland Garrost. Nadal eddig 35 Grand Slam-tornán indult el pályafutása során, de még soha nem kapott ki az első fordulóban mindeddig.

Ezzel a kieséssel elméletben könnyebb utat biztosított vetélytársának, Andy Murray-nek, akivel ugyanazon az ágon szerepeltek a sorsolás értelmében. Persze meglepetések bármikor történhetnek. A brit egyébként sima, háromszettes győzelemmel jutott túl német ellenfelén, Benjamin Beckeren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik