Nagyvilág

Hegymászók haltak meg a Himaláján a hóviharban

Legkevesebb nyolcan vesztették életüket Nepálban.

Legalább nyolc hegymászó életét vesztette Nepálban, a Himalájához tartozó Gurdzsa-hegység megmászása közben, miután egy heves hóvihar elsöpörte a táborukat, kilencedik társuk eltűnt.

Nyolc áldozat holttestének a helyét egy mentőcsapatnak sikerült azonosítania a tábor romjai között, de a nagy hideg és a változékony időjárás lassítja a keresést. Úgy vélik, hogy hóvihar okozta a tragédiát, mert a fák ágai le voltak törve és a sátrak összedőltek. Az áldozatok holtteste szanaszét hevert.

Egy helikopternek végül sikerült leszállnia rövid időre a tábor közelében, de nem tudták kimenteni a holttesteket. A pilóta elmondta, hogy a vihar mindent széthordott, a sátrakat elfújta a szél. Túl hideg van ahhoz, hogy folytatni tudják a kutatást. Egy mentőcsapat vasárnap visszatér a helyszínre, ha az időjárás megengedi.

A hegymászók után azt követően kezdtek el kutatni, hogy 24 órán át nem kaptak róluk hírt. Az öt dél-koreai hegymászó és 4 nepáli vezetőjük október eleje óta a 7193 magas hegy lábánál táboroztak derült időre várva, hogy folytassák a mászást.

A ritkán megmászott Gurdzsa az Anapurna-hegységben, Katmandutól nagyjából 200 kilométerre nyugatra található, a Dhaulagiri, világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa mellett. A térségben gyakoriak a lavinák. A Gurdzsára eddig mintegy harminc hegymászónak sikerült feljutnia, 1969-ben hódította meg először egy japán hegymászócsoport. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik