Sport

Kemény hete volt Babos Tímeának

Babos Tímea (babos tímea, )
Babos Tímea (babos tímea, )

A magyar teniszező hazai környezetben készült a keménypályás szezonra. A következő hetekben Ukrajnában, Kínában és Oroszországban indul majd tornákon.

Pénteken véget ért Babos Tímea számára a magyarországi felkészülés, szombaton pedig edzőjével, Nikola Andjeliccsel Moszkva érintésével Donyeckbe utazik, ahol egy 75 dollár összdíjazású ITF-tornán vesz részt. A világranglista 106. helyezettje a szezon utolsó Grand Slam-tornája a US Open előtt még a kínai Szucsouban, majd az oroszországi Kazanyban is versenyezni fog.


Babos Tímea nagyon rákészült a következő hetekre
Fotó: MTI

„Nagyon nehéz héten vagyok túl, a tenisz mellett sok kondi és erősítő edzésem volt. De úgy érzem, pozitív napok voltak. A budapesti versenyen néhol-néhol már jól játszottam, ezekre kell építkezni. Most a keménypályás időszak következik, ami nekem alapból kedvez. Úgy érzem, ezen a héten jól ment a játék az edzésen, így bizakodó lehetek. Végig élveztem az edzéseket, ez is jó jel. A jövő hét talán még a mostaninál is keményebb lesz, mert a donyecki versenyt még az alapozás részének tekintjük. Kínában már a torna lesz a legfontosabb és valószínű, hogy Kazanyban sem lesznek már olyan kemény erőnléti edzéseim” – mondta a 20 esztendős Babos Tímea a felkészülésről.

Szerb trénere azt mondta, mikor elkezdték a közös munkát, akkor a Roland Garros és Wimbledon közelsége miatt nem lehetett radikális változásokat eszközölni, inkább megalapozták azt, hogy felépítsék Babos erőnlétét. Andjelic még nem teljesen elégedett a magyar lány fizikai állapotával, de már „látja a fényes jövőt”.

„Többet futunk, ez pedig elősegíti azt, hogy sokkal intenzívebb edzéseket végezhessünk. Az a célunk, hogy Timi gyorsabban regenerálódjon minden egyes pont, minden egyes mérkőzés után. Ezek a folyamatok eltérőek, ezért más jellegű edzés igényelnek. Ezért tartozik a tenisz azon sportágak közé, amelyekre a legnehezebb a felkészülés. Úgy érzem, ennek fontos része a táplálkozás, amire Timi most sokkal nagyobb gondot fordít. Biztos vagyok abban, hogy ez kifizetődik.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik