Nagyvilág

Kiesett a tizedikről egy venezuelai ellenzéki

A hatóságok szerint maga ugrott, pártja szerint meggyilkolták.

Kiesett a venezuelai hírszerzés épületének tizedik emeletéről az ellenzéki Fernando Alban, akit a Nicolás Maduro államfő elleni dróntámadás miatt tartóztattak le, és őriztek péntek óta az épületben.

A hatóságok szerint öngyilkos lett, pártja szerint megölték.  A belügyminiszter és főügyész mást állított arról, hogy honnan ugrott ki. Állítólag éppen a bíróságra akarták átvinni, és nyomozás is indult ellene külföldi utasításra végrehajtott destabilizációs tevékenység miatt.

Maduro ellen augusztus elején kísérletek meg merényletet két, robbanóanyaggal megrakott drónnal. Az államfőnek nem esett baja, később az ellenzéket vádolta meg a merényletkísérlettel, amely miatt legalább 30 embert tartóztattak le. A kormány tagadja, hogy az akciót ürügynek használta politikai ellenfelei bebörtönzésére.

 

Fernando Albant meggyilkolta Nicolás Maduro rezsimje.

Az Igazságot Először párt a kormányt tette felelőssé a történtekért, de vádját nem támasztotta alá bizonyítékokkal, csak annyit közölt,
hogy politikusát az ENSZ-közgyűlésen mondott bírálataiért tették el láb alól.

Alban asszisztense, Mileidy Blanco a Reuters brit hírügynökségnek az mondta: hiába kérte a politikust, hogy hagyja el az országot, nem volt hajlandó erre, annyira szerette hazáját.

A venezuelai ellenzéki és jogvédő szervezetek szerint a kormány több száz politikai foglyot tart fogva hamis vádakkal. Az ENSZ szerint a foglyok kínzással is felérő bánásmódnak vannak kitéve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik