Sport

Babos párosban elődöntős, egyesben kiesett

Babos Tímea (babos tímea, )
Babos Tímea (babos tímea, )

A címvédő Babos Tímea a negyeddöntőben két játszmában kikapott a román Moncia Niculescutól, így egyesben kiesett a 235 ezer dollár összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztornán. A magyar játékos párosban még versenyben van, miután a japán Date-Krumm Kimikóval az oldalán bejutott a legjobb négy közé.

Fotó: AFP

A világranglista 123. helyén álló Babos néhány hete Brazíliában a florianopolisi verseny negyeddöntőjében 6-3, 6-2-re kapott ki a román versenyzőtől, akit ezúttal sem tudott igazán megszorítani.

Az első játszma volt a kiélezettebb, Babos ugyanis közel volt a rövidítéshez, ám a rangsorban 51. Niculescu 7-5-re nyerni tudott. A folytatásban a magyarnak már kevés momentuma volt, 6-2-re veszítette el a szettet és ezzel 1 óra 38 perc alatt a meccset is.

Babos az előző körben nagy bravúrt tudott bemutatni, ugyanis három szettben legyőzte a világranglista 17. helyén álló Ana Ivanovicot.

Párosban Babosék nagy csatát vívtak a Gabriela Dabrowski, Alla Kudrjavceva kanadai, orosz duó ellen, amely hiába nyerte meg az első szettet, a magyar, japán kettős egyenlíteni tudott, és a szuperrövidítésben 10-6-ra győzött.

Eredmény – Monterreyi tenisztorna

egyes, negyeddöntő:
Niculescu (román)-Babos Tímea 7-5, 6-2

páros, negyeddöntő:

Babos, Date-Krumm (magyar, japán 1.)-Dabrowski, Alla Kudrjavceva (kanadai, orosz) 4-6, 6-3, 10-6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik