Horváth Zsolt Csaba, a GKM helyettes államtitkára sajtótájékoztatón elmondta: a mintegy 670 kilométer hosszú 2×2 sávos autóút az osztrák határtól Vasvár, Veszprém, Dunaújváros, Szolnok, és Püspökladány érintésével – Budapest tehermentesítésével -kapcsolatot teremt az észak-erdélyi autópályával.
A becslés szerint 1000-1100 milliárd forintba kerülő beruházás előkészítő munkái hamarosan megkezdődnek, és kormányhatározat szerint, a teljes szakasz 2015-ig megépülhet.
A helyettes államtitkár szerint a forrásokról és finanszírozási konstrukciókról – PPP, koncessziós – még korai beszélni, ám az állam számít az EBRD kedvező kamatozású hitelére és uniós támogatásokra is.
Horváth Zsolt emlékeztetett arra, hogy az M8-M4-es Vasváron találkozik a még későbbi időpontban megvalósuló dél-magyarországi M9-es autóúttal, Balaton-Aligánál az M7-es autópályával, Dunaújvárosnál az M6-os autópályával, Kecskeméten az M5-ös sztrádával, és Berettyóújfalunál, az M3-as folytatásaként épülő, Debrecenből érkező autóúttal.
További előnye az M8-M4-es autóútnak, hogy választási lehetőséget biztosít a Románia felől több ponton belépő nyugati irányú nemzetközi tranzitforgalomnak és lehetővé teszi a közvetlen kapcsolatot az A2-es ausztriai sztrádával.
Az autóút részét képezi többek között a már épülő dunaújvárosi híd és a hozzákapcsolódó néhány kilométeres autóút, továbbá a 4-es út Abonyt, illetve Vecsést elkerülő szakasza.
A megállapodás aláírását a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat kezdeményezte. Eközben az érintett regionális tanácsok, megyei önkormányzatok és megyei jogú városok is testületi döntést hoztak az együttműködési megállapodás támogatásáról.
Az együttműködő felek vállalták, hogy közösen lépnek fel az M8-M4-es gyorsforgalmi út előkészítése és mielőbbi megépítése érdekében szükséges finanszírozási háttér biztosításáért, pályázati és egyéb források felkutatásáért.
![](https://24.hu/app/uploads/2024/07/central-0770894565-masolat-320x180.jpg)
Kaotikus körülmények között, engedély nélkül dolgozhatnak külföldi munkások
A török, koreai és kínai befektetők a Vasas Szakszervezet szerint annyira fontosnak tartják, hogy anyaországból származó eszközöket (például flexkorongot) használjanak, hogy nem engedik azokat Magyarországon beszerezni, mégha olcsó is lenne. Állítólag volt olyan építkezés, ahol a munkavédelmi ellenőröknek azt mondták, „majd akkor jöhetnek be az építkezés területére, ha személyesen Szijjártó Pétertől hoznak erre engedélyt”.