Kultúra

Meghalt Audrey Wells

Hosszú betegség után, csütörtökön meghalt Audrey Wells forgatókönyvíró, írta meg a Variety.

Az elmúlt öt és fél évben Audrey bátran küzdött a betegsége ellen, és szeretet vette körül, mikor meghalt. Még a folyamatos harc közben sem állt meg, dolgozott vagy utazott, és soha nem vesztette el az örömét, csodálatát és optimizmusát. A legelképesztőbb feleség és partner volt, akit csak el lehetett képzelni […] pótolhatatlan volt

– írta róla férje a halálát közlő nyilatkozatban.

Audrey szeretett ügyfelünk volt, és ami még fontosabb, csodálatos barát. Lehetetlen volt nem beleszeretni, és az a szenvedély, amely életre keltette a történeteit! Az erős, független női karakterei a hagyatéka részévé válnak. Hiányozni fog a csodálatos lelke, a kreativitása és az a szeretet, amit nekünk adott. Igazán különleges volt

– e szavakkal búcsúzott tőle a United Talent Agency ko-producere, David Kramer.

Wells az 1996-os, Michael Lehmann rendezte Vonzások és állatságok című romkom forgatókönyvével debütált. Az ő nevéhez fűződnek a Kölyök és a Hölgyválasz című filmek forgatókönyvei, a Guinevere és a Napsütötte Toszkána című filmet pedig rendezőként is jegyzi.

Kiemelt kép: FREDERICK M. BROWN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik