Nagyvilág

Elmenekült Oroszországból a novicsokos támadókat lebuktató újságíró

Elhagyta Oroszországot Szergej Kanyev, az az újságíró, aki részt vett a novicsokos orosz ügynökök kilétét feltáró oknyomozó cikk elkészítésében – írta az orosz Tyelegram alapján az Index.

A menekülésnek beillő távozásról Mihail Hodorkovszkij, a felszámolt Jukosz olajtársaság egykori vezetője – aki Vlagyimir Putyin ellenlábasaként  adócsalás vádjával több mint tíz évet ült Oroszországban – számolt be. Az egykori oligarcha több oknyomozó portált finanszíroz, Kanyev is dolgozott ezeknek.

Kanyev hétfőn közölte, már a Baltikumban van. Ő állt kapcsolatban azokkal, akik Londonból tárták fel a Salisburyben novicsok idegméreggel végrehajtott támadás elkövetőinek kilétét.

Az Egyesült Királyságban menedékjogot élvező egykori orosz katonai elhárító Szergej Szkripal és lánya, Julia ellen végrehajtott akcióval kapcsolatban egyre valószínűbb, hogy azt az orosz katonai elhárítás két, most már név szerint ismert tagja hajtotta végre. A Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne az akcióhoz, a két férfi arról beszélt, hogy ők csupán turistaként voltak a Londonhoz közeli városban, ahol Szkirpalék éltek.

A támadás újabb mélypontra lökte a brit-orosz és kapcsolatokat és nem segített az EU-orosz viszonyon sem. A történtek miatt London kérésére több EU-tag, így Magyarország is utasított ki orosz diplomatát, és újabb szankciók léphetnek életbe befolyásos oroszokkal szemben.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik