Sport

Ivanisevic, Monfils és Verdasco Budapesten

Negyedik alkalommal rendezik meg október végén a Tennis Classics gálát a Papp László Sportarénában - ezúttal horvát világsztárral.

Az október 29-i esemény sztárvendége ezúttal minden idők egyik legjobb horvát játékosa, a 2001-ben Wimbledonban győztes Goran Ivanisevic lesz.

Ivanisevic – három elveszített wimbledoni finálé után (1992, 1994, 1998) – 2001-ben győzött, ezzel ő az eddigi első és egyetlen teniszező, aki szabadkártyásként nyert az angol nyílt bajnokságon. A döntőben ötszettes csatában kerekedett felül az ausztrál Patrick Rafteren.

Taróczy Balázs, az esemény versenyigazgatója a szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a mostani elitből pályára lép majd a spanyol Fernando Verdasco és a francia Gael Monfils, valamint a pároskirály amerikai Bryan testvérpár, Mike és Bob is.

Korunk elismerten legjobb párosa, az amerikai Bryan testvérpár eddigi pályafutása során összesen 11 GS-diadalt aratott. A floridai ikerkettős állítólag a teniszvilág egyetlen olyan duója, amelynek tagjai pontosan ugyanolyan márkájú és súlyú ütővel, továbbá ugyanolyan márkájú és feszességű húrral is játszanak. S hogy tovább nehezítsék a riválisok dolgát, Bob bal-, Mike pedig jobbkezes.

A régi “nagyágyúk” közül Ivanisevic mellett az orosz Jevgenyij Kafelnyikov játékát is megcsodálhatják majd a teniszbarátok. Kafelnyikov két GS-tornát nyert, az elsőt 1996-ban a párizsi Roland Garroson, majd három évvel később az Australian Openen is diadalmaskodott. Emellett olimpiai aranyérmet harcolt ki a sydneyi ötkarikás játékokon és 2002-ben tagja volt a Davis Kupában győztes orosz válogatottnak.

A gálára “természetesen” az iráni Manszur Bahrami, a teniszvilág nagy nevettetője is eljön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik