Sport

Magyarország a németekkel játszik a világelitért

Magyarország jövőre Németországgal mérkőzik meg a világcsoport selejtezőjében a teniszezők Davis Kupa-sorozatában. A nemzetközi szövetségben (ITF) szerdán elkészítették a jövőre átalakított DK selejtezőjének sorsolását, amelyen a magyar csapat nem volt kiemelt, míg ellenfelét ötödikként rangsorolták. A két válogatott párharcát február 1-jén és 2-án rendezik meg, a pályaválasztók a németek lesznek.

Az új rendszerben a selejtezőt az eddig megszokott három nap helyett két napon kell lejátszani. További változás, hogy három nyert játszma helyett két nyert szettre mennek majd a találkozók, így a pénteki két egyéni után szombaton egy páros, majd újabb két egyéni összecsapás következik.

A selejtező 12 párharcának továbbjutója csatlakozik a kiemeltekhez, a 18-as mezőnyben biztos helye van az idei négy elődöntősnek – az amerikai, a francia, a horvát és a spanyol válogatottnak -, valamint világranglistán elfoglalt helyezésével szabadkártyát kapott Nagy-Britannia és Argentína.

A világcsoport selejtezőjének párosításai

Németország (5. kiemelt)-MAGYARORSZÁG
Brazília-Belgium (1.)
Üzbegisztán-Szerbia (2.)
Ausztrália (3.) – Bosznia-Hercegovina
India-Olaszország (4.)
Svájc (6.)-Oroszország
Kazahsztán (7.) – Euro-afrikai-csoportból érkező ellenfél
Csehország (8.)-Hollandia
Kolumbia-Svédország (9.)
Ausztria (10.)-Chile
Kanada (11.) – Euro-afrikai-csoportból érkező ellenfél
Kína-Japán (12.)

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik