Kultúra

Meghalt Eduardo Galeano

eduardo galeano (eduardo galeano)
eduardo galeano (eduardo galeano)

Hetvennégy éves korában hétfőn meghalt Eduardo Galeano uruguayi író, újságíró, a latin-amerikai baloldal hangja.

Ő írta többek között a The Open Veins of Latin America: Five Centuries of the Pillage of a Continent (Latin Amerika nyitott vénái: Egy kontinens kifosztásának öt évszázada) című klasszikus művet is.

Az író Montevideóban hunyt el, hónapok óta beteg volt, tüdőrákban szenvedett. Halálhírét a Brecha című hetilap közölte, amelynek munkatársa volt. Eduardo Galeano volt Latin-Amerikai egyik legfontosabb publicistája, akinek munkássága társadalom- és globalizációkritikáiról volt ismert.

Legismertebb munkája az öt évszázados külföldi beavatkozás Dél-Amerikára gyakorolt hatását elemzi. Ez volt az a kötet, amellyel Hugo Chávez, Venezuela néhai elnöke 2009-ben az Amerika-csúcson megajándékozta Barack Obama amerikai elnököt. Az 1971-es könyv pillanatok alatt a második legkeresettebb művé lépett elő az Amazon internetes könyváruházban az addigi 54295. helyről.

A kötet Uruguayban tiltólistán szerepelt az 1970-es, 1980-as években, a junta ideje alatt, Galeano pedig emigrációba kényszerült, Argentínában és Spanyolországban élt. 1985-ben tért haza, utolsó munkája 2012-ben jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik