Egyes tisztségviselők nemrég képtelenségeket állítottak Magyarországról, és ezek nem voltak mások, mint hazugságok. Úgy tesznek, mintha a magyarok nem tudnának a saját jövőjükről dönteni,
jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén.
Úgy gondolják, hogy Magyarországot valamiféle felügyelet alá kellene helyezni, vagyis a magyar népet saját magától kellene megvédeni. Magyarországnak vannak tapasztalatai arról, hogy milyen, amikor a saját népe ellen helyezik valamiféle protektorátus alá.
A miniszter úgy vélekedett, hogy e tisztségviselők bizonyos jelentésekre hivatkoznak és úgy tesznek, mintha ezek a vélemények a magyar civil társadalom véleményét jelentenék. Szijjártó szerint „valójában olyan NGO-k (civil szervezetek) véleménye, amelyek politikai szereplők, és a legutóbbi választásokon meg szerették volna dönteni a magyar kormányt és a magyar kormány ellen működnek”.
A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 60 ezer civil szervezet van. Megjegyezte, hogy ezekben a dokumentumokban kevesebb mint egy tucat NGO véleménye tükröződik, és mindig ugyanazok, az összes többi nem jelenik meg.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: minden magyar állampolgárnak joga van, hogy adója egy százalékát felajánlja valamiféle civil szervezetnek. A Magyar Helsinki Bizottságnak 769, az Amnesty Internationalnek 261 állampolgár ajánlotta fel az adója egy százalékát, amiből szerinte nyilvánvalóan nem működhetnek. A politikus botránynak nevezte, hogy ezekben a dokumentumokban azt állítják, hogy e szervezetek képviselik a magyarok véleményét. „Ez nem igaz. A magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat. A jelenlegi magyar kormánypártok harmadszor nyertek kétharmados többséggel. A kormánypártok 330 ezerrel több szavazatot kaptak, mint az összes többi párt együtt.”
A külügyminiszter kérdésnek nevezte, hogy az ENSZ-nek ezek a képviselői miért nem veszik figyelembe „a magyarok valós véleményét, miért nem képviselik a magyarok emberi jogait, hiszen a magyaroknak megvan a joguk, hogy biztonságban éljenek a saját országukban, és hogy döntést hozzanak arról, hogy kivel szeretnének együtt élni. És joguk van ahhoz, hogy megőrizzék a tradícióinkat, az örökségünket”.
Ezek az ENSZ-tisztségviselők ezekkel a jogokkal nem törődnek. Egyértelmű, hogy előítéletesek, méghozzá a bevándorlás pártiak oldalán. Nem fogunk egyetlen illegális bevándorlót sem beengedni Magyarországra, megvédjük az országunkat. Ezek a tisztségviselők lehetetlen dolgokat próbálnak ránk erőszakolni. Azt állítják, hogy a bevándorlás alapvető emberi jog, azonban senkinek sincs joga arra, hogy kiválassza, melyik országban szeretne élni, arra, hogy illegálisan átlépjen egy határt. Erre semmilyen nemzetközi egyezmény nem jogosítja fel.
Szijjártó Péter hozzátette: azt kérik, hogy ezek az ENSZ-tisztségviselők „hagyjanak fel a hazugságok terjesztésével Magyarországgal szemben, és a kettős mérce alkalmazásával. Vegyék figyelembe a magyarok emberi jogát arra, hogy békés, nyugodt életet éljenek otthon”. A magyar kormány mindig aszerint a felhatalmazás szerint fog eljárni, amelyet immár harmadszor kaptak meg kétharmados többséggel a választóktól.
A magyarok országa boldog, és büszke az ezeréves történelmére, a keresztény kultúrájára és hagyományaira. Azt kérem, hogy az ENSZ képviselői ne gondolják úgy, hogy ők függetlenek az igazságtól. Meg kell tiltani, hogy az ENSZ képviselői egy-egy tagállamról hazugságokat terjesszenek.
(MTI)
Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor