Sport

Clijsters nyerte a női egyes döntőjét

Az ausztrál nyílt teniszbajnokság női fináléjában Li Na még elcsent egy szettet a belgától, aztán Clijsters fordított.

A háromszoros US Open-győztes belga játékos 2004-ben már eljutott a fináléig Melbourne-ben, ám akkor alulmaradt honfitársával, Justine Heninnel szemben. A 27 esztendős Clijsters gyermeke megszüleétse után azonnal megnyerte az amerikai bajnokságot, majd tavaly ősszel már a harmadik diadalát is besöpörte Flashing Medowsban. A döntőig Melbourne-ben játszmát sem vesztett.

A 29 éves kínai Li Na már tavaly is eljutott az elődöntőig és ott hatalmas csatában, két rövidítésben véget ért játszmában kapott ki a későbbi bajnok amerikai Serena Williamstól. Ő volt az első kínai játékos aki beverekedte magát a világranglista első tíz helyezettje közé, és most ő az első, aki Grand Slam-döntőt vívhatott ázsiaiként.

Az első szettben neki jött ki jobban a lépés, annak ellenére, hogy 2-0-ra Clijsters lépett meg. Mégis, onnan már csak egy játékot vesztett Li Na, így a belga első idei ausztrál játszmáját bukta el.

A másodikban belerősített a Heninhez hasonlóan a visszavonulását fontolgató Clijsters, és kivárásra játszott. Az etap elején még folytatta remeklését a kínai, de utána kiengedett, ellenfele pedig minden hibáját kihasználta. Rögtön az első szettlabdáját érvényesítette, így egyenlített.

A 3. szettben lemásolták a startpozíciót: Clijsters ezúttal is 2-0-ra ment el, mint az első kettő játszmában, Li Na viszont – bár rögtön visszavette a gémet, a saját adogatását nem hozta – a legrosszabbkor ütött kettőshibát. 4-1-nél már kevesen gondolták volna, hogy a kínai visszahozza a meccset.

Ez nem is sikerült, így egy újabb 6-3-as szettel eldőlt a mérkőzés: Kim Clijsters negyedik Grand Slam-győzelmét aratta, hiszen megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokságot.

Eredmény, Australian Open, női egyes, döntő:

Li Na (kínai) – Kim Clijsters (belga) 6-3, 3-6, 3-6

A férfi páros döntőjében:

B.Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.)-Bhupathi, Paes (indiai, 3.) 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik