Nagyvilág

Verhofstadt: Magyarországon a jogállamiság korlátozása a fő probléma

Magyarország és az Európai Unió vitájában Csehországnak a saját érdekében ki kell állnia Magyarország mellett – írta szerdán a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap. A Le Soir című liberális belga lap a magyar és a cseh kormányfő politikája közti különbséggel foglalkozott az Európai Parlament liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadt interjújának apropóján.

A cseh újságban Testvéri segítség a magyaroknak címmel írt jegyzetében Pavel Matocha rámutatott: bár a Szovjetunió vezette egykori keleti blokkban a nemzeti politikai rendszereket népi demokratikusnak nevezték, mindenki tudta, hogy ezt a kifejezést antidemokratikusnak kell értelmezni. Ha valaki nem tartotta be Moszkva utasításait, számolhatott a testvéri segítségnyújtással, amely visszavezette a helyes útra. Ma szerinte hasonló a helyzet az Európai Unióban, ahol a liberális jelző takarja el az igazi demokráciát.

Az Európai Parlament plénumának szavazása Magyarországról újra megmutatta, hogy az Európai Unió vezetőinek érdekei eltérnek számos tagállam nemzeti érdekeitől – állapította meg Matocha. A tagállamok, akárcsak régen, most sem támaszkodhatnak a központra, mert az, mint valamikor Moszkva, most újra önös érdekeit védi.

Cseh érdek közösen Lengyelországgal kiállni Magyarország mellett, és erről meggyőzni Ausztriát és Olaszországot is. Amennyiben most Magyarország veszít, Lengyelország, majd pedig mi, Ausztria és Olaszország következünk, illetve mindazok az államok, amelyekben a brüsszeli hatalmasokat bírálók győztek. Az európai képviselők szavazása a várakozásoknak megfelelően megmutatta, hogy rájuk nem számíthatunk, saját halastavukat nem fogják kiengedni, és országaik érdekeit mellőzve védeni fogják az EU-t. Szükség van ezért arra, hogy ne csak a miniszterelnök, hanem az egész cseh kormány hangosan kimondja: a brüsszeli elvtársak ne számítsanak ránk a testvéri segítségnyújtásban Magyarországnak

– zárta jegyzetét Pavel Matocha.

Nem a migrációs politika, hanem az illiberális rendszer kiépítése a fő probléma Orbán Viktor kormányzásával, a bevándorlás kérdésében ugyanis nem muszáj egyetérteni, a jogállamiság korlátozása viszont nem engedhető meg

– mondta Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője a Le Soirnak adott interjújában.

Az egykori belga miniszterelnök védelmébe vette a liberális pártcsaládhoz tartozó, de a cikk szerint a migráció kérdésében szintén populista retorikát használó Andrej Babis cseh kormányfőt, mondván, hogy a magyar miniszterelnökkel sem ez az alapvető gond, hanem a jogállamisági elvek elnyomása, egyes újságok másnapra történő bezáratása és például a civil szervezetek ellehetetlenítése.

Verhofstadt leszögezte: ő maga nem ért egyet mindennel, amit Babis mond, de Babisnak joga van ahhoz, hogy mondja, és ami a legfontosabb, nem is próbálja azt elérni, hogy mindenki ugyanazt gondolja, ez a nagy különbség közte, illetve Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt vezetője között.

Tudjuk, hogy a keleti országoknak kételyei vannak a migrációval kapcsolatban, és ezt bizonyos mértékig meg is értem, mivel fordítva ragadtuk meg a problémát: azelőtt kezdtünk beszélni a szolidaritásról, hogy foglalkozni kezdtünk volna a külső határok védelmével

– hangsúlyozta a volt belga kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik