Kultúra

Bodrogi Gyula lesz a Pókember

Az Alföldi Róbert-ciklus utolsó évadának egyik utolsó bemutatóján az igazgató a hatalom és a művész viszonyát bemutató Mephistót rendezi tavasszal. Stohl András lesz a lelkét eladó színész.

Bármi történik jövőre, ha tényleg ez lesz az utolsó évadom a Nemzeti Színház élén, már most elmondhatom, hogy életem legfontosabb öt évét köszönhetem ennek az intézménynek és a kiváló társulatnak – jelentette ki Alföldi Róbert az évadértékelő sajtótájékoztatóján. Megerősítette azonban, ha lesz új pályázati kiírás, akkor újra megpróbálja elnyerni az igazgatói széket. Kiváló terveim vannak a következő ötéves ciklusra – tette hozzá.

Az igazgató szinte az egész társulat jelenlétében úgy értékelte a most lezáruló évadot, hogy a nehéz anyagi körülmények ellenére még magasabbra tették a lécet. Hatszázmillió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodott a színház, mint amit a minisztérium 2008-ban garantált, de így sem maradt el egy bemutató sem, és tartozást sem halmoztak fel. Tavaly 364 előadása volt a Nemzetinek (ebből 31 vendégelőadás). A produkciók számos díjat, meghívást kaptak. A ház közel 90 százalékos kihasználtsággal működött, a bérletesek száma egyik évről a másikra megháromszorozódott. Alföldi Róbert úgy véli, ezek a számok magukért beszélnek, ez mutatja az intézmény színvonalát, népszerűségét leginkább.

A következő évadban – amelyben 980 millióra tovább csökken a büdzsé – 11 bemutató lesz, többek között a Csongor és Tünde, a Sirály, a Velencei kalmár és egy cigánymesén alapuló előadás. Bemutatják Agota Kristof Egy elsurranó patkány, Kleist Amphitryon, Székely Csaba Bányavirág című drámáját. Lesz egy félig-meddig világpremier, ahol Tony Kushner Angyalok Anmerikában című darabját még soha nem látott formában viszi színpadra a világhírű román rendező, Andrei Serban.

Alföldi lehetőséget adott három fiatal művészének (Szabó Kimmel Tamásnak, Makranczi Zalánnak, Mátyássy Bencének),  hogy a saját ötletük alapján színre vigyék a Jönnek a Man-ek! munkacímű musicalt, vagy ahogy az igazgató fogalmazott, fiatalos agymenést. Ebben a groteszk zenés darabban sötét erők akarják megszerezni Magyarország vízkészletét, de egy becsületes fiú megpróbálja megállítani a gonoszt. Ebben nincs nagy tapasztalata, ezért szuperhősöket próbál importálni. Magyarországra siet hát Batman (Znamenák István), és magával hívja a Macsaknőt (Törőcsik Mari), Hulkot (Sinkó Gyula), és a Pókembert (Bodrogi Gyula).

Az (első) Alföldi-éra utolsó nemzetis bemutatója – nyilván nem véletlenül – a Szabó István-filmből is ismerős Klaus Mann-regény, a Mephisto színpadi változata lesz májusban. Ez a fasizálódó Németországban ábrázolja a politika és a művészet kapcsolatát, azaz, hogy az előbbi mennyire rángatja az utóbbit. Konkrétan itt, hogy egy pártvezető, egy politikai ideológia mennyire használ (ki) egy színházvezetőt. Mephisto szerepében Stohl Andrást láthatjuk majd.

Az utolsó premier a Szputnyik Hajózási Társaság különleges, nemzetközi projektje, Az utolsó ember Európában lesz, amelyben Bodó Viktorék egy olyan színházi társasjátékot mutatnak majd be, amely a jelenleg uralkodó politikai, gazdasági anomáliákat modellezi le.

A társulatból Rába Roland távozik, noha szerepeinek többségét tovább játssza, két új tag – Gáspár Sándor és Tenki Réka – pedig csatlakozik a Nemzetihez.

A következő évadra már árulják a bérleteket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik