Belföld

Hónapok óta szennyvíz ömlik a Rudas fürdőből a Dunába

A 444 részletesen meséli el, hogyan ömlik hosszú ideje fekália, tampon, wc-papír és szennyvíz a Dunába. A történet még 2017. decemberében kezdődött, akkor egy zárt pecás csoportba több fotót és videót is készítettek arról, hogy a Rudas fürdő dunai befolyóján ürüléket, vécépapírokat, tamponokat és betéteket tartalmazó kommunális szenny ömlik kifelé.

Ezt úgy tűnt, az illetékes szervek aránylag hamar elintézik, a hatóságok a vizsgálatok után végül ígéretet tettek, hogy a problémát 2018. május 1-ig rendezik. A szennyezés oka egyébként az volt, hogy a gyűjtővezeték felújításakor egy aknát tévedésből nem kötöttek rá a szennyvízhálózatra a gyógyfürdőben.

A 444-nek viszont a horgászok jelezték a nyáron, hogy továbbra is látják, ahogy folyik bele a szennyvíz a Dunába. Mint kiderült, ennek oka az, hogy egy másik vizesblokk használt vize még mindig nem a megfelelő csatornán keresztül távozik. A szennyvíz állítólag nem veszélyes,  a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. pedig ígéretet tett, hogy haladéktalan intézkedik, igaz a lap cikke szerint a szennyvíz továbbra is csordogál a Dunába, mivel a gyógyfürdő azóta sem tudta műszakilag megoldani a folyóba ürített vizesblokk ügyét.

A 444 kereste a Rudast is, egyelőre nem kaptak választ arra, hogy miért nem sikerül már végre megoldani, hogy ne ömöljön tampon, fekália, wc-papír és egyéb oda nem illő dolgok a Dunába.

Frissítünk!

A BGYH Zrt. cikkünk megjelenése után közölte, 2010-ben – még az előző, MSZP-SZDSZ-es városvezetés alatt – a Budai Duna-parti főgyűjtő megépítése során megbízott projekt menedzsmentjeként eljáró Enviroduna Kft. feladata volt a Ø 60-as bekötőcsatorna megépíttetése, valamint a Rudas fürdőben már a korábbi években szétválasztott szennyvíz rákötést is a kivitelezőnek kellett volna elvégeznie.

Ez sajnálatos módon nem történt meg, amelyről a BGYH Zrt.-nek nem volt tudomása, hiszen a szennyvízgyűjtő akna a Rudas fürdő területhatárán kívül található. Jelenleg ez a szennyvíz a használt medencevízzel együtt a Társaság magáncsatornáján keresztül folyik bele a Dunába, amiről a 2011-ben kiadott vízjogi üzemeltetési engedély is szól.

Az augusztusban kapott hír kapcsán, Társaságuk és az FCSM munkatársai folyamatosan vizsgálják annak lehetőségét, hogy a kialakult helyzetet minél előbb megoldják. Fontos megjegyezni, hogy a kifolyó, higított szennyvíz minősége a Dunára előírt valamennyi határértéknek megfelel.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik