Foci

Új kupasorozat nyithat utat a magyaroknak Európába

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) új európai kupasorozat indít a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mellett. Andrea Agnelli, az európai futballklubok szövetségének (ECA) vezetője úgy fogalmazott, hogy zöld utat kapott a kezdeményezés, már csak a részleteket kell kidolgozni.

Modernizálni kell a mostani modellt. A jelenlegi nemzetközi versenynaptárat teljesen át kell alakítani, hogy 2024-től új rendszer lépjen életbe

– idézi a BBC Agnellit.

Az új szériát 2021-től tervezik bevezetni, vagyis eddigre kell kikristályodnia a részleteknek.

Merthogy az új széria tényén kívül semmilyen részlet nem derült ki lebonyolítás, vagy résztvevő csapatok tekintetében. A találgatások megkezdődtek, a L’Équipe például tudni véli, hogy 32 klub szerepel majd a sorozatban, akárcsak a BL-ben és az EL-ben – erről év végén dönthet az UEFA. Sokan a Kupagyőztesek Európa-kupa, vagy az Intertoto Kupa visszatérésére gyanakodnak.

Az elmúlt években rendre kihullottak a magyar csapatok a BL- és EL-selejtezőkből, ez alól az idén főtáblára jutó Vidi a kivétel, minden esetre egy harmadik sorozattal megnőhet az esély a nemzetközi szereplésre.

Nyitókép: Mike Kireev/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik