A közintézmény központja a német rendező szülővárosa, Düsseldorf lesz. Első lépésként 1,8 millió euróért ötven Wenders-film jogait vásárolja fel az alapítvány. Az intézmény kezeli képeit, fotóit, forgatókönyveit, levelezését és irodalmi műveit, illetve ezeket a nyilvánosság számára is elérhetővé teszi – mondta el a rendező.
“Régi álmom volt ez. Az ember elér egy kort, amikor elképzeli, hogy műve nélküle is tovább él, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a befejezésen gondolkodna. Én munkamániás vagyok” – mondta el a rendező, aki nemrég fejezte be A kultúra katedrálisai című háromdimenziós sorozatot és jelenleg Kanadában készíti elő egy játékfilm forgatását.
Az alapítványhoz kapcsolódóan Wenders fotóiból és filmretrospektívjaiból időszaki kiállításokat terveznek Düsseldorfban.
Olyan, jelenleg magántulajdonban lévő, korai filmek jogait vásárolja fel először az alapítvány, mint az Alice a városokban (1973), a Párizs, Texas (1984), és a Berlin felett az ég (1987). A vásárlás költségeit egyharmad-egyharmad arányban fedezi Észak-Rajna-Vesztfália tartománya, magánpénz és Düsseldorf városa a tartományok kulturális alapítványával közösen.
A következő évben pedig az elmúlt hat év azon filmjei kerülnek az alapítványhoz, amelyeknek jogai Wenders tulajdonában vannak. Ilyen a Palermo Shooting vagy az Oscar-díjra jelölt Pina, amely a 2009-ben elhunyt wuppertali koreográfusról, Pina Bauschról készült három dimenzióban.
Az új intézmény, amelyben a kutatók tanulmányozhatják a rendező munkásságát, őriz majd olyan korai tekercseket is, mint az 1971-es A kapus félelme a tizenegyesnél.
Az intézmény a tartományi filmalapítvánnyal közösen 2013-ban először Wim Wenders-ösztöndíjat hoz létre, amellyel fiatal, innovatív filmkészítőket díjaznak. Az alapítvány ezzel “az új filmnyelv fejlődését támogatja” – mondta el a művész.