Sport

Világbajnoki ezüstérmes a magyar öttusaváltó

Ezüstérmet nyert a Gulyás Michelle, Bruckmann Gergő páros vegyes váltóban vasárnap, a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon.

Jól kezdték a versenyt a magyarok, vívásban 21 győzelmet arattak és csak kilenc asszóban maradtak alul, amivel a németek mögött a második legjobbak voltak az első számban. A 2×100 méteres úszásban megerősítették élcsoportos pozíciójukat azzal, hogy 1:57.73 perccel, a harmadik legjobb idővel csaptak célba. Két szám után így stabilan másodikak voltak a németek mögött.

A lovaspályát két verőhibával teljesítették, és 286 pontos teljesítményükkel másodikként vághattak neki a kombinált versenynek, amelyben mindkét váltótag kétszer lőtt és 2×800 métert futott.

Az éllovas németek magabiztosan nyertek, a magyarok pedig ugyancsak stabilan őrizték második helyüket, mivel előbb Gulyás, majd Bruckmann is jól lőtt és jól is futott.

Csak a harmadik dobogós helyért alakult ki küzdelem több váltó között, amelyből a franciák jöttek ki a legjobban, így ők lettek a harmadikak. Összesen 16 kettős küzdött az érmekért.

Eredmény – öttusa vb, vegyesváltó

1. Németország (Rebecca Langrehr, Fabian Liebig) 1452 pont
2. Magyarország (Gulyás Michelle, Bruckmann Gergő) 1427 pont (vívás: 21 győzelem/9 vereség/251 pont, úszás: 1:57.73 perc/315 pont, lovaglás: 286 pont, lövészet-futás: 12:05.34 perc/575 pont)
3. Franciaország (Emma Riff, Alexandre Henrard) 1416 pont

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik