Belföld

Magyar szellemberuházást vizsgál az Európai Csalás Elleni Hivatal

Állampolgári bejelentés alapján az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot indított az EcoSolifer Kft. által uniós pénzek bevonásával fejlesztett csornai napelemgyár miatt – írta a hvg.hu. A portál által megszerzett dokumentumok szerint a brüsszeli szervezet augusztus végén jutott arra a megállapításra, hogy hivatalos ellenőrzést indít az ürességtől kongó gyár ügyében, ami az eredeti tervek szerint 2015-ben kezdte volna meg a termelést és több mint 200 embernek adott volna munkát.

A portál cikke megjegyzi, hogy a gyár üzemcsarnoka már áll ugyan, de csak egyetlen embert foglalkoztat: a biztonsági őrt. Neki sincs nagyon mit őriznie, mert három évvel a tervezett üzemkezdés után is üresen áll az épület a helyiek megfigyelése szerint.

A részben svájci érdekeltségű üzem 1,9 milliárd forint uniós támogatással valósult volna meg, a modulgyártó leánycég az Eximbanktól további 22,4 millió euró, valamint 363 millió forint hitelt vehetett fel. A támogatás és a hitel összege a mai árfolyamon már a 10 milliárd forintos értéket közelíti, helyben 7,5 milliárd forint sorsáról találgatnak. Annyi biztos, hogy ebből az összegből a gyártósor beszerzését kellett volna finanszíroznia a beruházóknak. A helyiek szerint a jelenlegi telken álló csarnok és az abban lévő felszerelés összértéke nem haladhatja meg a másfél milliárd forintot.

Egész nyáron egyetlen észrevehető munkát végeztek a gyár területén: valaki lekaszálta a füvet

– ezt Csorna korábbi polgármestere, Papp József mondta a hvg.hu-nak. A településen többen is arra szoktak járni, hogy figyelemmel kövessék, történik-e valami odabent. Meglepve olvasták ezek után a Kisalföld által minden kommentár nélkül közreadott augusztus végi közleményt, miszerint jövő év elején elkezdődhet a termelés, az ehhez szükséges teljes gyártósor egy közeli raktárban van, aminek az átszállítása Csornára folyamatos. A cég ezt követően hosszasan ismerteti a még senki által nem látott gépek technikai fejlettségét, miközben már 2014-ben is azt emelte ki Áder János köztársasági elnök, hogy az itt használt technológiát egyedül Japánban ismerik még a világon.

A hvg.hu megkereste a céget is, ám azt közölték:

az EcoSolifer Kft.-vel kapcsolatosan nem volt és nincs OLAF vizsgálat folyamatban.

A Kisalföldben is olvasható közleményükre utalva azt állították, hogy „a munkatársak kiválasztása, elbírálása már folyamatban van”. Hozzátették: a szükséges létszám feltöltése a beruházás, illetve a gyártás beindításához igazított, összességében körülbelül 80 új munkatárs felvételére kerül sor a már meglévők mellé.

Kiemelt kép: Áder János köztársasági elnök (j) és Haidegger Ákos, a csornai beruházást végrehajtó EcoSolifer Kft. ügyvezető igazgatója a mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő csornai napelemgyár alapkövének lerakásán 2014. szeptember 20-án. (MTI/Cseh Dániel)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik