Szórakozás

A Fiatal Családosok Klubja felnyomta a Szenzációs Négyest

Az RTL Klub Szenzációs Négyes című műsorának tartalma miatt bejelentés érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) – hangzott el az M1 Híradójában kedd este. A Híradóban megjegyezték, hogy „meztelenül, intim testrészeiket alig takarva táncoló férfiak” voltak láthatók az RTL Klub saját ötlete alapján készült műsorban, amely vasárnap este főműsoridőben debütált a csatornán.

Erre a műsorra panaszkodnak:

Szenzációs Négyes: A 30-asok csapatának fele meztelenül állt a közönség elé
Nem vetkőzés volt a produkció, már eleve pucéran érkeztek.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a műsor az RTL Klubon ennek ellenére 12-es korhatár-besorolást kapott, vagyis az ennél idősebb gyerekek már megnézhették.

Hozzátették: bejelentést tett a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) is. 

Király Nóra, a szervezet elnöke szerint felháborító, hogy a kisgyermekek és a családok által az egyik leginkább nézett műsorsávban az RTL Klub egy „szeméremsértés határait súroló” műsort adott, majd azt is elmondta:

az RTL klub olyan tartalmat sugárzott, amely káros kihatással van a gyermekek szellemi fejlődésére, és reményét fejezte ki, hogy a csatorna a jövőben nem ad ehhez hasonló műsorokat.

A Híradótól keresték az RTL klubot, hogy megkérdezzék, mivel indokolják a jelenetet, valamint, hogy szerintük a részlet belefér-e a 12-es korhatár-besorolásba, továbbá, hogy a nézők a jövőben számíthatnak-e hasonló jelenetekre a csatornán. Az RTL Klub szerint

semmi olyan nem látszódott, ami egy nyári, balatoni hőség kapcsán készült Híradó-tudósításban ne lehetne benne, a testrészek pedig takarva voltak, tehát nem látszódott semmi.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik