Bajtársaként, barátjaként és munkatársaként búcsúzott Kerényi Imrétől Orbán Viktor miniszterelnök az augusztus 11-én elhunyt miniszterelnöki megbízott, rendező, színigazgató temetésén pénteken a Fiumei úti sírkertben.
A kormányfő hangsúlyozta: Kerényi Imre rendkívüli művész és példás hazafi volt; rendező, tanár, szerkesztő, a magyar kultúra fáradhatatlan harcosa.
Kerényi Imre már egy teljes színházi életművel a háta mögött döntött úgy, hogy a magyar közélet szorítójába lép, és a tőle megszokott lelkiismeretességgel és munkabírással a polgári körök mozgalmának szellemi vezére lesz – idézte fel Orbán Viktor, hozzátéve: „így lettem a bajtársa, és ő az enyém, és harcoltunk együtt jóban-rosszban”.
Azt hittem, nemcsak harcolni, de célba érni is együtt fogunk; mert oda fogunk érni nélküled is, de az nem ugyanaz lesz – búcsúzott Kerényi Imrétől a miniszterelnök. (MTI, fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)