Sport

Andy Murray: Nagyon sokat hibáztam, még keresem az egyensúlyt

Az egykori világelső Andy Murray szerint még túl sok a hullámvölgy a játékában, ezért kapott ki már a második fordulóban a US Openen.

Andy Murray máris kiesett a US Openen
A 2012-es győztes négy szettben kapott ki.

Az év eleji csípőműtétje után első Grand Slam-tornáján részt vevő brit játékos a spanyol Fernando Verdasco elleni négyszettes vereséget követően azt mondta, még nem igazán szokott vissza a játékhoz.

Sok volt a hullámvölgy. Próbáltam az eddigieknél támadóbban játszani, de nagyon sokat hibáztam. Még keresem az egyensúlyt

– mondta Murray. Hozzátette, bizonyos időszakokban a legjobb teniszét játszotta visszatérése óta, és még mérkőzés közben is többször tudott emelni a színvonalon.

Figyelembe véve a körülményeket és azt, hogy hétfőn is több mint három órát töltöttem a pályán, fizikálisan még a mostani összecsapás végén is jól éreztem magam

– utalt a New York-ban tomboló kánikulára, és elmondta, pozitív érzékkel távozik.

Murray-nek ezt volt az első Grand Slam-tornája a tavalyi wimbledoni verseny óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik