Élet-Stílus

A vécén szülte meg a gyerekét a háromgyerekes anya, nem tudta, hogy várandós

Még akkor sem esett le a 29 éves Sarah Baileynek, hogy állapotos, sőt, hogy szül, mikor megkezdődtek az összehúzódások. Azt hitte székrekedése van, meg is kérte az anyját, Patet, hogy menjen el hashajtót venni neki. A fájdalmak azonban még erősebbek lettek, és a vécén azt érezte, nyomnia kell.

Rengeteg vér vesztett hirtelen, az anyja nézte meg, mi lehet vele, majd azt mondta:

Neked gyereked születik!

Pat egyből le is szólt a földszintre Sarah férjének, Davidnek, aki a többi gyerekre vigyázott, és aki azonnal hívta a mentősöket.

A babának, akit Desirae-nek neveztek el, nem sokkal  a születése után leállt a légzése, de a mentőknek sikerült újraindítani. Megkérdezte Sarah utána az orvosokat, hogy ez az ő hibájából történt-e, hiszen az elmúlt hónapokban ivott és mindent úgy csinált, mint normálisan, de erre megnyugtatták, hogy csak a szüléstől kapott sokkot a baba teste.

Desirae teljesen egészséges, 3,5 kilóval született. Sarah már kevésbé van jól, mert nagyon sok vért veszett a szülés közben, de egyébként vele is minden rendben – írta a Metro.

Sarah a terhesség alatt nem vette észre, hogy annyit hízott volna, és ugyanaz maradt végig a ruhamérete. A havi bajáról is azt hitte, hogy normális, de így utólag rájött, hogy a vérzés a placentájának lassú leszakadásának a következménye.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik