Nagyvilág

Orosz és iráni oldalakat törölt a Facebook

A Facebook több mint 652 oldalt, csoportot, platformot, a Twitter pedig 284 gyanús fiókot távolított el, a törölt tartalmak többsége iráni, kisebb részük orosz eredetű volt – jelentette be kedden este Nathaniel Gleicher, a Facebook kiberbiztonságért felelős vezetője, valamint hivatalos blogján a Twitter.

A Facebookról törölt tartalmak szemlátomást összehangoltan kerültek fel a közösségi portálra, és Szaúd-Arábia-ellenes, Izrael-ellenes, illetve palesztinbarát témákat napirenden tartva iráni propagandát terjesztettek, és több internetszolgáltatón keresztül elsősorban a Közel-Keleten, Latin-Amerikában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban élőket próbálták meg befolyásolni. A Twittert üzemeltető San Franciscó-i cég összehangolt manipulációnak minősítette ezt.

A közösségi médiumok vállalatait a FireEye kiberbiztonsági cég figyelmeztette minderre. A FireEye szerint egyes oldalakat az iráni Liberty Front Press (LFP) működtetett, amely – a Facebook szerint – az iráni állami médiához, köztük az iráni Press TV-hez köthető. Az első oldalakat az LFP 2013-ban, majd 2017-ben hozta létre, de soha nem fedte fel perzsa kötődéseit. A Facebook közölte: a Liberty Front Pressről szóló információkat megosztotta az amerikai és a brit kormányzati illetékesekkel. A cég ugyanakkor leszögezte: az iráni oldalak nem a 2018-as amerikai félidős választásokat akarták befolyásolni, eltérően az Oroszországhoz köthető oldalaktól és fiókoktól.

A Facebook bejelentette továbbá, hogy az Iránhoz köthető oldalak mellett eltávolított olyan oldalakat is, amelyeket az amerikai kormányzat vizsgálatai szerint feltételezhetően orosz katonai hírszerző források irányítanak. Az eltávolított tartalmak elsősorban Ukrajnáról és Szíriáról szóltak, számukat azonban az FB nem jelölte meg.

Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója egy kedd esti telekonferencián közölte: a nyomozást hónapok óta folytatják, de azért nem törölték korábban a szóban forgó oldalakat, mert pontosan ismerni akarták a hálózat kiterjedését és szándékait. Leszögezte, hogy a nyomozást tovább folytatják, annál is inkább, mert további “kártékony aktivitásra” számítanak.

A Facebook és a Twitter bejelentésére azt követen került sor, hogy kedd reggel a Microsoft szoftvergyártó cég orosz hackertámadási kísérleteket leplezett le. A szoftveróriás szerint a támadások célpontjai amerikai politikai intézmények – két jobboldali agytröszt, a Nemzetközi Republikánus Intézet és a szenátus egyes republikánus politikusainak fiókjai – voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik