Kultúra

A színpadon kapott hőgutát Marilyn Manson

Eléggé húzza az ág mostanában Marilyn Mansont. A 49 éves rockernek már a harmadik koncertjét kellett megszakítania különböző problémák miatt: februárban annyira szétesett agyban egy előadásán, hogy a közönség kántálva követelte vissza a pénzét, míg tavaly októberben egy súlyos színpadi elem hullott az énekesre, amit éppen meg akart mászni.

Most pedig egy texasi show-n érte utol a balszerence Mansont: már a koncert elején bejelentette, hogy kifejezetten ramatyul van, és megtiltotta fotósoknak, hogy a zenekari árokból készítsenek róla képeket. Később pedig, a Sweet Dreams előadása közben az énekes egyszerűen összeesett:

Holott rövid időre sikerült még feltámasztani Mansont, a koncert így is hamar véget ért: az énekes ezután még egyetlen számot játszott el, aztán elnézést kért, és végleg levonult a színpadról. A show-t a Mansonnal közösen előadó Rob Zombie húzta ki a csávából, aki zenésztársa rosszulléte után hamarosan neki is látott saját szettjének. Zombie ennyivel kommentálta az esetet:

A kedves barátom, Mr Manson némileg rosszul érzi magát. Valószínűleg már a buszon ül, és ott van szarul.

Kép: Scott Legato/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik