Sport

Azarenka-Williams döntő lesz Madridban

A 3,5 millió dollár összdíjazású, salakpályás tenisztornán Serena Williams és Viktorija Azarenka harcolta ki a fináléba jutást.

Az amerikai a hét meglepetésemberével, a világranglistán – valószínűleg már nem sokáig – 105. helyen álló Lucie Hradeckával meccselt. A cseh lány az első szettben nagyon megnehezítette Serena Williams dolgát, például négy bréklabdát is hárított, mielőtt rövidítésre mentette a játszmát. A tie-breakben már kijött a különbség a felek közt, a 30 éves Serena 7-5-re nyert.

A második szett aztán már mintha egy másik mérkőzés lett volna, Hradecka teljesen elfogyott, Williamsnek pedig nem okozott gondot lesöpörni ellenfelét a pályáról, 6-0 lett a vége. Serena egyébként mindössze kilenc pontot veszített saját adogatásai során, ami mindenképpen jó előjel a finálé előtt.

A döntőben Viktorija Azarenka vár az amerikaira. A fehérorosz világelső 29 nyerő ütésének is köszönhetően 6-2, 6-4-re verte a lengyel Agnieszka Radwanskát, így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy idei ötödik trófeáját is megnyerje. Williams ellen ugyanakkor csapnivaló a mérlege, mindössze egyet tudott megnyerni kettejük korábbi hét összecsapásából.

KEredmények – WTA-torna, Madrid (3,5 millió dollár összdíjazás), elődöntők
S. Williams (amerikai, 9.)-Hradecka (cseh) 7-6 (7-5), 6-0
Azarenka (fehérorosz, 1.)-A. Radwanska (lengyel, 4.) 6-2, 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik