Gazdaság

Exkluzív arcképcsarnok

Végre beléptünk. Volt díszelőadás, ünnepi ülés, utcabál, tűzijáték meg minden más, ami szem-szájnak ingere. És azt sem hagyhattuk ki, hogy maradandó emléket állítsunk azoknak a jeles személyeknek, akiknek e nagy megtiszteltetést, mármint uniós tagságunkat köszönhetjük. E nemes szándék megvalósításának üdvözlendő gyümölcse az a különlegesen szép kivitelű, reprezentatív kötet, amely a kissé fura …res publica… címet kapta.


Exkluzív arcképcsarnok 1

A köztársaság ügye közös ügy alcímű, tekintélyes súlyú – és jó drága – „négynyelvű exkluzív album” voltaképpen nem az uniós csatlakozásunkat előkészítő személyiségekről szól. Pontosabban: róluk is. A kötet összeállítóinak valódi elgondolása ugyanis az volt, hogy mindazoknak a közjogi méltóságoknak a tiszteletére készüljön ez a nagy mű, akik pártállásuktól függetlenül a rendszerváltás óta felelős tisztségeket töltöttek be. Merthogy ki tagadná: a köztársasági elnököktől az adatvédelmi biztosokig mindenki a maga módján hozzájárult tagságunk elnyeréséhez. Így azután megszületett az elmúlt mozgalmas 15 éves periódus közjogi méltóságainak „dokumentum jellegű arcképcsarnoka”.

A szerkesztési koncepció dilemmáját is taglaló, szerfelett színvonalas bevezetőjében Dessewffy Tibor a válogatás nehezen elkerülhető önkényessége mellett indokoltan hangsúlyozza: mind a rendszerváltásban, mind uniós tagságunk kivívásában még számos – e gyűjteményben meg sem említett – politikusnak, közéleti kiválóságnak volt meghatározó jelentősége és szerepe. Róluk talán máskor.

Ám félretéve a gáncsoskodást, örvendjünk annak, amit kaptunk. Mit is? Politikusok exkluzív arcképcsarnokát. A szereplők hosszú sorának felsorolására helyünk itt nincs. Ezért csak megemlíthetjük: hozzávetőlegesen félszáz személyiségről készült jellemrajz. Mégpedig a köztársasági elnökök, kormányfők, külügyminiszterek mellett szerepelnek országgyűlési tisztségviselők, pártelnökök, frakcióvezetők, meg bírók, ügyészek, bankelnökök, ombudsmanok – és mások. Ezzel eljutottunk legfontosabb mondandónkhoz: a kötetben kétségtelenül legértékesebbek, elismerésre legméltóbbak Szebeni András kiváló fotói. Sok közülük többet mond a kiválasztott egyénről, mint egy szöveges jellemrajz.

A fényképeket bevezetik – inkább kiegészítik – a közéleti személyiségek többnyire tárgyszerű önéletrajzai, amelyeknek egy szaklexikonban vagy a Ki kicsodában is biztos helye volna. E meglehetősen száraz biográfiákat Dessewffy Tibor, Lakner Zoltán és Török Gábor 20-25 mondatban összefoglalt érdemi méltatásai, frappáns jellemrajzai egészítik ki. Ez sem akármilyen teljesítmény! Bizonyítsuk néhány önkényesen kiragadott példával. Kuncze Gábor: „kesernyés, eredeti humorát a parlamenti patkó minden oldala díjazza”; Lendvai Ildikó: „tudatosan vállalja hétköznapiságát, mindig akad lekváros, fakanalas vagy micimackós története”; Orbán Viktor: „ízig-vérig politikus alkat, harcos, aki mindig győzni akar”; Szájer József: „uniós politikussá képezte át magát, talán mert telítődött a hazai politikai csatákkal”; Kovács László: „pártelnök létére ťkirálycsinálóv፠fokozta le magát”; Polt Péter: „a parlamentben szenvtelenül és higgadtan válaszol a politikai támadásokra, ellenfeleit nem rágalmazza, legfeljebb csak bepereli”; Szabad György: „igaz rá, ami csak kevesekre a magyar közéletben: becsületességét, emberi tartását senki sem kérdőjelezi meg”.





Szebeni András-Dessewffy Tibor-Lakner Zoltán-Török Gábor: …res publica…  204 oldal • Alexandra Kiadó, 2004. • Ára: 9990 forint

Összegezve: jó hogy elkészült ez a reprezentatív ünnepi kiadvány. Aki keres, talál is benne itthon és külföldön számára érdekeset és hasznosat. Ha mást nem, kitűnő fotókat. Hogy pedig a történeti arcképcsarnok alakjai közül kinek a nevét őrzi meg az utókor emlékezete? Nem tudjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik