Már az országos rendezvényt megelőző napon, vagyis szombaton elkezdődik a “ráhangolódás” a magyar dal napjára: hazai koncertfilmeket láthat a közönség, emellett baráti beszélgetésre gyűlnek össze a legjobb magyar dalszövegírók.
Másnap két színpad és megannyi fellépő várja majd az érdeklődőket. A többi között a város legismertebb zenekarai, így például a Lord, az Ocho Macho és az Anima Sound System is megmutatják magukat szeptember 9-én. Meghívást kap a két korábbi dalfőváros, Eger és Nyíregyháza egy-egy népszerű zenekara, a Kerekes Band és a Jurij, de a tervek szerint ott lesz a Csík Zenekar is.
A járókelők meghallgathatják, hogyan szólnak a dalok élőben egy mozgó teherautó platójáról, de lesz osztálydal-pályázat is, amelyen a város minden iskolája részt vehet. A programot a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a rendezvény alapítója nyitja meg.
A seregszemlét először a 2008-as Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. Tavaly országszerte csaknem 60 ezren látogatták a magyar dal napja rendezvényeit.