Foci

Ennél jobb dolog nem is történhetett volna a megtépázott olasz focival

Szombaton 18 órakor a Chievo-Juventus mérkőzéssel kezdetét veszi az olasz bajnokság 2018-2019-es idénye, amelynek Cristiano Ronaldo érkezésével a szokásosnál is egyértelműbb esélyese a Juve. Előzetesünkben végigvettük az élcsapatokat, és megnéztük, milyen változások történtek és mi várható az új szezonban.

Valószínűleg nem tévedünk, ha azt írjuk, soha még ennyien nem várták a Chievo idénybeli első bajnokiját.

Persze most sem a veronai kiscsapatnak szól az érdeklődés, hanem annak, hogy a nyár legnagyobb fogásaként a Juventushoz igazoló Cristiano Ronaldo szombat este 18 órai kezdettel játssza le első tétmeccsét új klubjában.

Az biztos, hogy az utóbbi években kissé lesajnált, megtépázott nimbuszú Serie A-ra nagyon ráfért egy kurrens világsztár érkezése, főleg, hogy 1958 óta az idei volt az első vébé, amelyre az olasz válogatott nem jutott ki.

A Juve már az edzésmunkában és a gólszerzésben is sztahanovnak számító portugál érkezése is bőven kilógott fölfelé a mezőnyből, hiszen a zsinórban szerzett hét bajnoki cím óriási rekord, de Ronaldo nem is a Serie A miatt fontos, sokkal inkább azért,

mert a torinóiak 1996 óta nem tudták megnyerni a Bajnokok Ligáját.

Ronaldóval minden esély megvan arra, hogy ez a lassan kínosan hosszúvá váló sorozat megszakadjon, bár az is igaz, hogy a Juve mellett még megannyi csapatot fel tudunk sorolni (Real, Barca, Manchester City, PSG, Atlético, Liverpool), amelynek nagyjából ugyanennyi esélye van arra, hogy megszerezze az áhított kupát.

Bár Buffon a PSG-hez távozott, a helyére érkező Perin a Serie A egyik legígéretesebb – de az utóbbi években a sérülései miatt egyben a legpechesebb – kapusa, Szczesnyvel ketten megnyugtató megoldásnak tűnnek, a Ronaldo melletti másik meglepetésigazolás, az egy év után visszatérő Bonucci pedig tovább szilárdíthatja az átjáróháznak eddig sem nevezhető védelmet.

Bonuccival éppen ellentétes utat járt be Higuaín, aki Caldarával egyetemben a Milanhoz került, de az argentin támadót Ronaldo érkezése miatt kevesen fogják visszasírni, hiszen mindig megkapta, hogy a nagy meccseken szinte használhatatlan.

A Juve legnagyobb kihívója az Inter lehet, amelynek nem sikerült elérnie, hogy tovább gyengüljön a Real, hiszen Modric végül maradt a BL-győztesnél, de így is remekül erősített. Ráadásul a közvetlen riválisokat is gyengítette, hiszen a holland belső védő, De Vrij a Laziótól, a középpályát felszántó belga középpályás, Radja Nainggolan pedig a Romától érkezett, előbbi ingyen, utóbbi 38 millió euróért, és két játékosért.

Nainggolan kimaradt a belgák bronzzal végződő vb-menetelésből, a hozzá hasonló harcost egy ilyen élmény minden bizonnyal feltüzel, amiből az Inter csak profitálhat. Az Atléticótól megszerzett horvát Vrsaljko viszont ott volt a vébén, ráadásul jól ismeri a Serie A-t, mivel korábban a Genoában és a Sassuolóban is játszott, ő is nagy erősítés lehet, ahogyan a Racingtól érkezett Lautaro Martínez is berobbanhat a Serie A-ba, az Atlético elleni felkészülési meccsen szerzett gólja legalábbis meggyőző volt.

Az Internél a legnagyobb kérdés az, hogy a nemzetközi porondra hat év után visszatérő csapat hogy fogja bírni a kettős terhelést, bár a keret elég mélynek tűnik ahhoz, hogy Spalletti ne kifacsart játékosokat küldjön pályára.

Az előző idényben a Napoli nagyrészt a rövid cserepad miatt nem tudta letaszítani a trónról a Juvét, a legfontosabb emberek már csak vonszolták magukat a szezon végén. Sarri azóta már a Chelsea edzője, a Napolihoz Ancelotti érkezett, és hozott magával egy jó nagy kérdőjelet is.

A nagycsapatok közül a Napolié a legnehezebb sorsolás, az első tíz fordulóban a Lazióval, a Milannal, a Fiorentinával, a Juventusszal és a Romával is megmérkőzik, miközben a BL-ben is virítania kellene valamit.

A Napoli elnöke, De Laurentiis egyértelműen azért hozta Ancelottit, hogy a csapat megnyerje a bajnokságot, úgyhogy baljós előjelnek tűnik, hogy a felkészülési időszakban a Liverpooltól 5-0-ra, a Wolfsburgtól 3-1-re kapott ki a Napoli. Az alapcsapatból csak Reina kapus és a Sarrit követő Jorginho távozott, ergo Ancelotti remek anyagból dolgozhat, mégsem irigyeljük a háromszoros BL-győztest, mert a léc magasra van téve, Sarrival tavaly a 91 pontos teljesítmény sem volt elég az aranyhoz.

A tavalyi év legnagyobb meglepetését a Roma okozta, azzal, hogy a bajnoki bronz mellé egy BL-elődöntőt is fel tudott mutatni, benne a Barca bravúros kivégzésével. A Roma két alappillérét is elvesztette a már említett Nainggolan, valamint a Liverpoolba igazoló Alisson távozásával, úgyhogy Di Francescóra nagy feladat vár, főleg, hogy a tucatnyi új érkezőt is csapattá kellene gyúrnia.

Akik közül a PSG-ben epizódszerepre kárhoztatott, de nagyon pengés Pastore, a Milan-nevelésként az Atalantánál kiteljesedő Cristante, valamint az apja nyomdokaiba vágyó Kluivert tűnik a legkomolyabb erősítésnek.

Alisson tavaly sok meccset hozott a Romának, ha a helyére érkező svéd Olsen meg tudja közelíteni a teljesítményét, akkor ismét fontos pozíciókért lesz harcban a csapat.

A Lazio az utolsó pillanatban bukta el a BL-szereplést májusban, egészen drámai módon, hiszen egy döntetlen is elég lett volna az Inter ellen, de a milánóiak 3-2-re győzni tudtak az Olimpicóban, így ők kerültek oda a húsosfazékhoz. Immobile maradt, ez az ellenfeleknek rossz, a Lazio-drukkereknek szuper hír, hiszen 29 góljával Icardival holtversenyben gólkirályi címet szerzett az előző idényben, ráadásul az utolsó pillanatig ostromolt Milinkovic-Savic sem cserélte le az égszínkék mezt.

A Lazio tavaly nagyon pofás támadójátékot produkált, 89 góljával a bajnokság legtermékenyebb csapata volt, és ha ezt a mennyiséget esetleg nem sikerül megismételni, ettől még az első négybe bekúszhat a csapat,

hiszen a két legnagyobb érték megtartása mellett okosan igazolt, a Sevillától érkező Correa, valamint a Firenzéből ingyen megszerzett, a horvátokkal vb-ezüstérmes Badelj is hasznára lehet a csapatnak.

A Milan számára gyászosan indult a nyár, mivel a pénzügyi Fair Play megsértése miatt kizárták a csapatot az EL-ből, majd a hiteltartozását visszafizetni képtelen kínai tulajdonostól az amerikai Elliott Management befektetési alap tulajdonába került. A folytatás aztán szebbre sikerült, hiszen a Milan mégis indulhat az EL-ben, és jött a 20 gólra simán képes Higuaín, vele együtt pedig az a Caldara, aki Romagnolival évekre megoldhatja a két belső védő posztját.

Strinic használható balhátvéd, Bakayokóval ütősebb lehet a középpálya, Reina pedig jól jöhet akkor, mikor Gattuso pihentetni szeretné Donnarummát. A Milan kapott egy hét haladékot, mivel első meccsét a genovai tragédia miatt elhalasztották,

utána viszont megy Nápolyba és fogadja a Romát, az a két meccs megmutathatja, hol is a helye a piros-feketéknek a mezőnyben.

Az általunk megnézett fogadóirodáknál 1,4 körüli szorzóval adják a Juventus újabb bajnoki címét, a második és harmadik helyre pedig az Intert és a Napolit várják. Az alsóházban várhatóan a SPAL, Empoli, Cagliari, Chievo, Frosinone ötös küzd majd azért, hogy jövőre is élőben lássa Ronaldót.

Sokáig kérdéses volt, melyik csatorna közvetíti az olasz meccseket, majd egy nappal a bajnokság rajtja előtt kiderült, marad a Diginél a Serie A. Akinek nincs ilyen csatornája, annak érdemes ellátogatnia a Tippmixpro oldalára, ahol egy regisztráció után élőben követhetők a találkozók.

Az 1. forduló műsora:

AUGUSZTUS 18., SZOMBAT
18.00: Chievo-Juventus
20.30: Lazio-Napoli

AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP
18.00: Torino-Roma
20.30: Bologna-SPAL
20.30: Empoli-Cagliari
20.30: Parma-Udinese
20.30: Sassuolo-Internazionale

AUGUSZTUS 20., HÉTFŐ
20.30: Atalanta-Frosinone

A Milan-Genoa és a Sampdoria-Fiorentina mérkőzéseket elhalasztották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik