Sport

Nem sokat karácsonyozik Babos Tímea

babos-timea(210x140)(1).jpg (babos tímea, )
babos-timea(210x140)(1).jpg (babos tímea, )

Eseménydús heteken van túl az egyéni világranglista 67. helyén álló Babos Tímea, aki december 25-én utazik Kínába, hogy néhány nappal később elkezdje a 2013-as szezont.

A 19 éves játékos ősszel karsérüléssel bajlódott, de felépülése után intenzíven készült arra, hogy megállja helyét az ellőtte álló versenyeken.

„Úgy érzem, mindent sikerült végrehajtanunk, amit elterveztünk. Volt pár dolog. amin változtattunk. Úgy gondoltuk, hogy javítani kell a tenyeresemen és a szervaszázalékomon. Ezekkel sok gondom volt az elmúlt hónapokban, ezért új technikákat tanultam, ezeket sikerült beépítenem a játékomba is” – mondta Babos Tímea az idei utolsó teljes hazai edzésnapon.

A fiatal teniszező felkészülését az utóbbi időben a délelőtti 2 órás edzéseken Balázs György segítette a Park Tenisz Klubban, rajta kívül Gödry Levente és Krocskó Krisztián is rendszeresen „beszállt” a játékba. Timi külföldön is járt több alkalommal, Londonban a kiváló biomechanikus, Sergio Gomez látta el tanácsokkal, de edzőmeccsek is szerepeltek a programban.

„Úgy érzem, hogy a franciaországi mérkőzések tapasztalatai önbizalomra adhatnak okot. Persze az is nagyon fontos volt, hogy az elmúlt hetekben sokat voltam otthon. Lelkileg rengeteget jelentettek a baráti találkozók, a különböző ünnepi rendezvények. Örülök annak, hogy a családommal is együtt lehettem. Nemrég néhány napot közösen wellnesseztünk, erre évente csak egyszer van lehetőségünk” – tette hozzá a mayar tehetség.

A fiatal játékos edzője, Barátosi Levente is elégedett a felkészüléssel, reméli, ez majd az eredményekben is megmutatkozik.

„Timi rendkívül sokat fejlődött fizikálisan, azt is reméljük, hogy a versenyeken majd újra egy mentálisan is erős Babos Tímeát láthatunk. Természetesen a felépülését követő egy-két hét nem volt könnyű, de úgy érzem, fizikálisan, technikailag és mentálisan is előrelépett az elmúlt hetekben. Elvégeztük azt, amit terveztünk! Nagy hangsúlyt fektettünk a tenyeresére, a szervaszázalék javítására és a ritörnökre is. Ezen felül kiemelten fontosnak tartottuk az erősítést is, elmozdultunk a súlyzós edzések irányába. Így Timi nagyon sokat erősödött” – nyilatkozta a korábbi kiváló játékos.

Babos Tímea már december 31-én elkezdheti a 2013-as szezont, pályára lép ugyanis a kínai Sencsenben. Utána valószínűleg a hobarti torna következik, majd azt követően jön a 2013-as idény első Grand Slam-versenye, a melbourne-i Australian Open.

Melbourne-ben a brit Laura Robsonnal szerepel majd párosban, előtte pedig a luxemburgi Mandy Minella lesz a társa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik