Nagyvilág

Ezért támadt az anyamedve Tusnádfürdőn

Legalább harminc medve ólálkodik a környéken. Összeült a megyei válságstáb.

Mint korábban megírtuk, medve támadt két emberre Tusnádfürdőn vasárnap. Az anyaállat azért válhatott agresszívvé, mert két bocsa a kukába záródott – tudatta a Vadkárok Székelyföldön nevű csoport a Facebookon.

Közben a Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba közölte, a medvetámadások ellen csak a kormány tehetne, amely számára azonban fontosabb a struccpolitika, mint a székelyföldi emberek élete.

Nem tesz semmit, dobja vissza a bajt, hogy mi itt helyben oldjuk meg, de törvényes eszközök nélkül ez bűncselekmény kategória lenne.

A Maszol.ro szerint a politikus nehezményezte, hogy miközben a város retteg, akiknek dönteniük kellene Bukarestben, köszönik szépen, és nyaralnak.

Ez a férfi, akit most operálnak és a másik, akit a fertőzőn kezelnek, mit vétett? Haragszik rájuk a miniszter asszony?

Adrian Dobrică sebészorvos szerint az egyik férfi sebei mélyek, a medve gyakorlatilag kiharapott a mellkasából egy darabot. Társa a vállán és fülén sérülést, őt a fertőző részlegre utalták.

A megyei főkapitány megerősítette, a 112-es segélyhívón jelezték, hogy két medvebocs a szeméttárolóba szorult, de mire a csendőrök kiértek, egy helyi már kiengedte őket, anyjukkal együtt visszatértek az erdőbe. Dan Iamandi szerint sem kizárt, hogy a bocsok miatt ideges anyamedve támadott a két férfira.

Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor a Maszol.ro-nak azt  mondta, becslések szerint legalább 30 medve ólálkodik a környéken.

A lakosok a környezetvédelmi minisztériumhoz írt petícióban azt írták: veszélyeztetve érzik magukat a város utcáin, ahová legalább húsz medve jár be rendszeresen.

Borboly Csaba a tusnádfürdői kettős medvetámadás után azonnal kérte, hívják össze a Sürgősségi Esetek Hargita Megyei Bizottságát, miután a nyáron már négyszer támadt emberre a medve Tusnádfürdőn.

Kérte Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi minisztert, hogy személyesen és a helyszínen győződjön meg a helyzet súlyosságával. A Sürgősségi Esetek Hargita Megyei Bizottsága hétfőn 10 órától tartja rendkívüli ülését a megyeháza márványtermében.

Kiemelt fotó: MTI / Veres Nándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik