Élet-Stílus

Így teszi tönkre a színlelt orgazmus a kapcsolatot

A férfi átverve érezheti magát, ha kiderül, a szerelme színlelte az orgazmust. A probléma éket ver közéjük, és máris elindul egy lavina, amit sok esetben terápián lehet megoldani. Elsősorban azt a tévhitet kellene elűzni, miszerint a nőnek akkor jó a szex, ha van hüvelyi orgazmusa.

A női orgazmus bonyolultabb, mint a férfiaké, a nők ritkábban, nehezebben jutnak a csúcsra, mint a férfiak. Sok-sok pár érkezik úgy szexuálterápiára, hogy a férfi arra panaszkodik, a felesége, barátnője sokáig eljátszotta, hogy számára fantasztikus a szex, nyögött, elélvezett, majd egy idő után kiderült, hogy valójában csak színlelte. A férfi ilyenkor csalódott, átverve érzi magát, szeretné, ha minden működne. Sok esetben mindenáron, és csak ez a fontos.

Tessék meggyógyítani a feleségemet, nincs hüvelyi orgazmusa, baj van vele!

Ezt a mondatot kéthavonta biztosan hallják a szexuálterapeuták, és rendszerint az első találkozás alkalmával a tévhitet, miszerint baj lenne a nővel, mert pusztán a közösüléstől nem tud elélvezni, el is oszlatjuk. Ez persze kevés, hiszen az addig megélt csalódások sorozata olyan éket ver a két ember közé, hogy szó szerint csak fekszenek egymás mellett, és fogalmuk sincs, hogyan kellene egymáshoz nyúlniuk. Akár évek is eltelhetnek így, vagy még rosszabbul. Jellemző, hogy a nők csak testileg vannak jelen, lélekben nem. Tévedés azt hinni, hogy ezt a férfi nem érzi, ő is tudja, hogy ez érte van, mégis, számára is az lenne a legjobb, ha mindketten egyformán élveznék a testiséget.

Önbizalomhiány, gátlásosság, félelem

Alapvető különbség a nő és a férfi között, hogy a férfiak nagy része személyes sértésnek veszi, ha a szeretett nő nem éli meg a tetőpontot.

Emiatt sokan úgy érzik, nem igazi pasik, hogy kevés az, amit ők adni tudnak a szexben. A nő hiába bizonygatja, hogy egy részét nagyon élvezi, hogy a simogatások, csókok élvezetesek számára, hogy jó volt a szex, csak az orgazmus maradt el, a férfi nem hisz neki. És innen kezdődik a szinte kisgömböcként dagadó problémahalmaz, ami végül bizonytalanságérzéssel, őszinteség hiányával és az egymáshoz való alkalmazkodás hiányával jár együtt.

Fotó: Thinkstock

Amiatt, hogy az orgazmussal kapcsolatos probléma napvilágra került, és a nő bevallja, hogy bizonyos ideig színlelte az egészet, kétféle kommunikációs helyzet léphet fel:

  1. vagy megállás nélkül a problémákról beszél a pár, azaz arról, hogyan lehetne hüvelyi orgazmusa a feleségnek, barátnőnek,
  2. vagy direkt kerülik a témát, és havonta egy-két alkalommal kötelezően letudják.

Mindkét helyzetben a férfiban felmerül annak a gondolata, hogy talán a nő keres magának mást, akivel számára jobb lehet a szex. A nőben pedig állandósul a bűntudat érzése, hogy ő rossz, valami benne hibásan működik.

Ha állandóan a problémáról van szó, akkor nem épül, hanem leépül a kapcsolat.

A randevúk, az összebújások, a közös esti séták, a reggelizgetések is keserűséggel telhetnek meg, és akarva akaratlan ott van a két ember között egy nagy fal, amit ők ketten már nem tudnak áttörni. Hiába mondja a nő, hogy számára a szex nem attól jó, hogy van-e vagy nincs hüvelyi orgazmusa, a férfi nem hisz neki. A megoldás terápia lehet, de nem feltétlenül kell idáig eljutni. Mivel a női orgazmus tanulható, és a legtöbb esetben az eltérő idő miatt nem tud a nő kielégülni – több időre lenne szüksége -, ezért az alábbi lépésekkel apránként változtatni lehet jó irányba:

  • akármennyire is sérült a férfi, kezdeményezzen továbbra is gyakran,
  • a fókusz az legyen, hogy addig tartson a csókolózás, a simogatás, amíg örömet ad,
  • minél több előjáték legyen, illetve
  • legyen szép a körítés.

A sikerek közös megélése elindíthatja a változást, és ez már elvezethet oda, hogy a férfi és a nő is örömet éljen át a testiségben, anélkül, hogy erőltetnék.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik