Nagyvilág

Külföldi kerékpárosokat gázoltak halálra Tádzsikisztánban

Halálra gázolta egy autós egy biciklis turistacsoport négy külföldi tagját vasárnap Tádzsikisztán déli részén. Az áldozatait cserben hagyó autós elfogására országos hajszát indítottak, amelyben a rendfenntartó erők agyonlőttek két embert – közölték a közép-ázsiai ország hatóságai.

A tádzsik belügyminisztérium közleménye szerint a baleset délután történt Dangara térségében, a főváros Dusanbétól mintegy 150 kilométerre délre, és az autó sofőrje a gázolás után elmenekült a helyszínről.

Három külföldi a helyszínen életét vesztette, egy negyedik társuk pedig a kórházban halt bele sérüléseibe

– fűzte hozzá a minisztérium, amely szerint a turista csoport fennmaradó három tagja könnyebb sérüléseket szenvedett.

A biciklista csoport két amerikai és két holland állampolgárból, s további három külföldiből állt – közölte a tárca, további részleteket azonban nem árult el. Az Egyesült Államok dusanbei nagykövetsége szerint a halálra gázolt biciklisek közül ketten amerikaiak voltak.

A TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint Emomalii Rahmon tádzsik elnök utasítására a tettes elfogása érdekében mozgósították a volt szovjet köztársaság minden fegyveres testületét. A belügyminisztérium még az este bejelentette, hogy a rendfenntartó erők őrizetbe vettek egy személyt, két másik, az elfogásakor ellenállást tanúsító embert pedig agyonlőttek.

A közlemény nem tért ki arra, hogy a gyanúsítottak kapcsolatban állhattak-e valamilyen szélsőséges szervezettel.

A többségében muzulmán lakosságú kicsiny közép-ázsiai országot, amely a legszegényebb az egykori szovjet köztársaságok közül, vaskézzel irányítja az 1992 óta megszakítás nélkül hatalmon lévő Emomalii Rahmon elnök – jegyzi meg az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik