Nagyvilág

Erdogan durván visszavágott Trumpnak

A török elnök fenyegetéssel válaszolt Washington fenyegetésére egy amerikai lelkipásztor ügyében.

Recep Tayyip Erdogan török elnök fenyegetéssel válaszolt az amerikai fenyegetésekre, amelyeket azért kapott Ankara, mert még nem bocsátotta szabadon Andrew Brunson amerikai lelkipásztort. A Haberturk szerint az államfő azt mondta: Washington erős és őszinte szövetségest veszít el, ha nem változat magatartásán.

Brunsont szerdán, kétéves börtön után házi őrizetbe helyezték. Ezt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán Twitter-oldalán üdvözölte, de jelezte, ez kevés, a lelkipásztort Ankarának szabadon kell bocsátania. Donald Trump amerikai elnök és alelnöke, Mike Pence alelnök széles körű, jelentős szankciókkal fenyegette meg Ankarát, ha nem bocsátja szabadon Brunsont. Ezt először a török külügyminiszter utasította el, mondván, nekik senki nem diktál, a jogállamiság mindenkire vonatkozik, ez alól nincs kivétel.

Brunson ügye régóta terheli az amerikai-török viszonyt. Az 50 éves lelkipásztort 2016 nyarán, a júliusi török puccskísérlet után tartóztatták le Izmirben, ahol már jó ideje egy kis protestáns templom prédikátora volt. A török kormány azzal vádolja, hogy az államcsíny hátterében sejtett mozgalom tagja, továbbá segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). Brunson váltig tagadja az ellene felhozott vádakat. (mti)

Kiemelt fotó: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik