Sport

Körvonalazódik a Federer-Murray elődöntő

A harmadik kiemelt Andy Murray jutott másodikként elődöntőbe a Londonban zajló Barclays ATP World Tour Finals A csoportjából, miután másfél óra alatt, két szettben verte Jo-Wilfried Tsongát.

Az már délután eldőlt, hogy a világelső Novak Djokovic 100 százalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jut tovább az elődöntőbe. Az esti programban, az A jelű négyes utolsó mérkőzésén a csoportharmadik hazai kedvenc csapott össze a két vereséget gyűjtő, tavalyi döntős Tsongával.

A brit azzal a tudattal léphetett pályára, hogy elegendő egyetlen szettet nyernie a második hely megszerzéséhez.

Ennek megfelelően, könyörtelenül kezdett: kevesebb, mint három perc alatt brékelte a még hideg franciát, majd zsinórban nyert még három játékot. Az első huszonhárom pontból tizenhetet nyerve, bő negyed óra alatt 4-0-ra lépett el.

Innen pedig már nem volt visszaút, 6-2-vel, simán zárta le a játszmát, eldöntve ezzel a továbbjutás kérdését.

A már csak formalitásként lejátszott második játszma ugyanúgy indult, mint az első: Murray azonnal brékelőnybe került. Tsonga pedig hiába játszhatott immáron teher nélkül, folytatta az önpusztítást, főleg fonák oldalról szórta a ki nem kényszerített hibákat (összesen harminchatot termelt).

A szett közepén, minden mindegy alapon elkezdett agresszívan játszani, intenzíven röptézni. A támadótenisz meg is hozta gyümölcsét. 4-3-nál váratlanul visszavette szett elején elvesztett adogatását (addig fogadóelőnye sem volt a mérkőzésen), hogy aztán 6-5-nél szettlabdát rontva, látványos, kiélezett végjátékban búcsúzzon a tornától, és az idei szezontól egyaránt.

Andy Murray ellenfele az elődöntőben a B csoport győztese lesz.

Eredmény – Barclays ATP World Tour Finals (5,5 millió dollár), A csoport, 3. forduló

Andy Murray (brit, 3.) – Jo-Wilfried Tsonga (francia, 7.) 6-2, 7-6 (7-3)

Szombati program:

14:45-től:

Roger Federer (svájci, 2.) – Juan Martín Del Potro (argentin, 6.)

20:45-től:

David Ferrer (spanyol, 4.) – Janko Tipsarevic (szerb, 8.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik