Élet-Stílus

A halálból hozta vissza a testvéreket egy nyugdíjas nővér, míg a szülők telefonoztak

Egy nyugdíjas nővér mentette meg a fuldokló testvérpárt, akiket egy kínai strand medencéjéből húztak ki – írja a Daily Mail.

Helyi sajtóinformációk szerint, mikor az őrök kiszedték őket, az egyik gyereknek nem volt pulzusa, a másik még rángatózott. A 60 éves Guo Qiansi pont a medence szélénél járt, mikor a baleset történt. Rögtön odarohant a gyerekekhez és megpróbálkozott az újraélesztéssel – végül sikerült megmentenie mindkét gyereket.

Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy vízimentők ugranak a medencébe, majd két hat év körüli gyereket húznak ki a vízből. A testvérpárt két perc után tudták újraéleszteni mellkasi kompresszióval és szájon át való lélegeztetéssel.

A testvérpár újraélesztése maximum öt perc alatt meg kell, hogy történjen. Ha ez az idő letelik, utána nagyon kicsi az esélye, hogy vissza tudják őket hozni

– mondta Guo a KanKan híreknek.

Guo szerint, aki az unokájára vigyázott a közelben, a szülők nem figyeltek a testvérpárra, mert úgy gondolták, azok nincsenek veszélyben a sekély vízben.

 A biztonság az első, tényleg. A szülőknek nem kéne magukkal vinniük a mobiljukat a medencékhez, hanem a gyerekeikre kéne figyelniük

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik