Kultúra

Az űrből adott duettet egy asztronauta a Kraftwerk koncertjén

Különleges élményben lehetett részük a Kraftwerk stuttgarti koncertjén a német kultzenekar rajongóinak: egy duett erejéig Alexander Gerst német űrhajós is bejelentkezett élőben a Nemzetközi Űrállomásról.

A Németországban csak Astro Alexként emlegetett űrhajós június eleje óta tartózkodik az űrállomáson, amelynek parancsnokságát is átveszi majd – első németként – októberben.

A Nemzetközi Űrállomás egy embergép – a legkomplexebb és legértékesebb gépezet, amelyet az ember eddig épített

– mondta a Kraftwerk Die Mensch-Maschine című albumára utalva a koncert hétezres közönségének az űrhajós, majd egy külön erre programozott tablet segítségével Ralf Hütterrel, a Kraftwerk alapítójával együtt adta elő a Spacelab című számot.

A meglepett rajongóktól Alexander Gerst a „Jó éjt Föld!” szavakkal búcsúzott a pénteki koncerten, amelyet a stuttgarti Jazzopen fesztivál keretében adott a kultikus német zenekar – írja az MTI.

Gerst nem az első űrzenész, Chris Hadfield kanadai űrhajós a Barenaked Ladies zenekarral adott duettet 2013-ban a Nemzetközi Űrállomásról, ahol rögzítette David Bowie Space Oddity című számát is. Ron McNair amerikai űrhajós pedig egy Jean Michel Jarre-ral közös projekt részeként azt tervezte, hogy Föld körüli pályán keringve vesz fel egy szaxofonszólót a tragédiával végződő 1986-os Challenger-küldetés során.

Borítókép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik