Belföld

Csúszik a boncterem felújítása: 9 hónapja utaztatják a halottakat

A Szent János Kórházban képtelenek befejezni a felújítást, a boncterem november óta használaton kívül áll, ezért a holttestekkel 20 kilométereket ingáznak a városban – írja a Magyar Narancs.

A boncolásra váró holttesteket a János Kórháztól a Nyírő Gyula Kórházig szállítják, majd onnan vissza. November óta megy ez így, hetente többször 20 kilométert tesznek meg az elhunytakkal. A munkák kezdetén a dolgozók úgy tudták, karácsonyra elvégzik a bonctermek alatti csőhálózat cseréjét, majd márciusban a kórház arról tájékoztatta a Népszavát, hogy a bonctermek közműfelújítása befejeződött, a kórház elektromos és légtechnikai berendezéseit cserélik, arra törekedve, minél előbb, még a tavasz vége előtt befejezzék.

A Magyar Narancs értesülése szerint azonban a holttesteket még mindig fuvarozzák Észak-Buda és Angyalföld között annak ellenére, hogy a kórház közlése szerint a bonctermek felújítása befejeződött.

A Szent János Kórház patológiája 2015-ben is bekerült a sajtóba, amikor a nagy melegben nem tudták kifogástalanul megoldani a holttestek tárolását: 80 hűtőből 10 elromlott. A bomlás során keletkezett bűz miatt a holttesteket a még működő hűtőkbe helyezték át.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik