Belföld

Eva – nincs vészforgatókönyv

Az EU áfa-bizottsága a tervezett csütörtöki ülés helyett leghamarabb januárban tűzi napirendre az eva kérdését. A pénzügyi tárca bizakodó, és nem áll szándékában kompromisszumot kötni az eva ügyében.

Nem volt tervbe véve, így tévesek voltak azok a lapértesülések, amelyek október 14-re datálták, hogy az Európai Unió úgynevezett áfa-bizottsága tárgyalja az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kérdését – mondta a FigyelőNetnek Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca sajtófőnöke. Az uniós bizottság korábban bekérte a májusban lezárult, korábbi adózási évről szóló adatokat, de ebből az augusztusban véglegesen feldolgozott, tényadatként kezelhető anyagok csak most kerültek a bizottság asztalára, és az elfogadásáról szóló vita csak ezután kezdődik. Így tehát már korábban is valószínűtlen volt, hogy a bizottság e napon tárgyalná evát.


Eva – nincs vészforgatókönyv 1

Fotó: MTI

Az unió aggályai


Draskovics Tibor pénzügyminiszter kedden újságíróknak azt mondta, hogy a magyar félnek nem érdeke a sietség. Így csak a legközelebbi, januári bizottsági ülésen kerülhet először a grémium elé a hungaricumnak számító, s a magyar kényszervállalkozások bevételeit évtizedek óta először kifehéríteni képes adónem. De a PM jelenleg is tartja korábbi álláspontját, hogy aggodalomra nincs ok: az eva megfelel az uniós áfa irányelveknek.

Az uniót azért érdekli az egyszerűsített vállalkozói adó, mert a vámbevételek mellett a közösségi költségvetés másik jelentős bevételét a tagállamok általános forgalmi adóbevételének százalékban meghatározott összege jelenti. Az EU adózási szabályozása csupán erre az adónemre terjed ki, ez a rendszer van némileg harmonizálva. Az idén a harmonizált áfaalap fél százalékát kell befizetni a brüsszeli kasszába. Mivel az egyszerűsített vállalkozási adóban az adózó áfás számlát állít ki, de az áfát nem kell befizetnie, vagy legalábbis nem ezen a címen fizeti be az adóhivatalnak, csökken az uniós tagdíj alapját képező áfaalap is. A Világgazdaság egy korábbi számítása szerint az eva évente mindössze százmillió forint körüli áfabevételtől foszthatja meg az uniós költségvetést.







Mi lesz jövőre?
A 2005-től érvényes adótörvények módosítása csak apróbb korrekciókat tartalmaz az evát illetően. Változás, hogy bővül az adóalapot csökkentő tételek köre, illetve a vállalkozási tevékenységből származó vagyoni érték jövőre már nem minősül bevételnek. Továbbá, akit 2003-ban azért zártak ki négy évre az evából, mert csak lakossági pénzforgalmi számlával, s nem vállalkozóival rendelkezett, annak a módosítás megnyitja az utat a visszatéréshez. Az eva-körbe jelentkezés határidejét előrébb hozzák, a korábbi december 20. helyett december 10-éig jelentkezhetnek a vállalkozók. A tárca döntését azzal indokolja, hogy túl kevés az idő ahhoz, hogy az adózók bejelentésüket követően megkapják az evás adószámot, és annak birtokában tudják elkezdeni a következő adóévet.

Hazai fogadtatás




A kormány az egyszerűsített vállalkozói adó bevételekből 2005-re 75,3 milliárd forintot irányzott elő, míg a 2004-es összeg eredetileg 54,5 milliárd volt, de azt időközben 64,5 milliárdra emelték. Ez azt jelenti, hogy jövőre a módosított összegnél is közel 17 százalékkal nagyobb eva bevételre számít a kabinet. A jelenleg 15 százalékos adókulccsal fizetendő eva költségeket mind több kisvállalkozó vállalja: bevezetésekor 60 ezer adózó választotta, a második adóévre pedig mintegy 83 ezerre bővült a résztvevők köre.


Az előző évben regisztrált 15 millió forinthoz képest, változatlan adókulcs mellett, idén 25 millióra emelkedett a bevételi plafon. Az evázó egyéni vállalkozók előnyösnek tarthatják, hogy mentesülnek az áfa, a cégautó adó, a vállalkozói személyi jövedelemadó, valamint az osztalékadó megfizetése alól. Az evát választó társaságok a társasági adó kötelezettségüket is kiváltják a tavaly bevezetett adónem megfizetésével.

Vészhelyzet esetén


Az elkövetkező áfa-bizottsági ülés januárban lesz. Jonathan Todd, Frits Bolkestein belső piacért és adópolitikáért felelős bizottsági tag szóvivője a Napi Gazdaságnak elmondta: ha akkor sincs megnyugtató bizonyíték arra, hogy az eva nem csökkenti az uniós bevételeket, akkor a brüsszeli bizottság kötelezni fogja a pénzügyi tárcát az eva-rendszer módosítására. A bizottságnak ugyanis garantálnia kell, hogy a tagállamok adórendszere ne diszkrimináljon.


A tárca sajtófőnöke ugyanakkor megjegyezte a FigyelőNetnek, hogy ez nem sürgető kérdés. Korábban szakértők közölték, hogy az unió aggályait több módon is orvosolni lehetne. Legkézenfekvőbb megoldás, hogy Magyarország az áfa-alapú hozzájárulás összegének meghatározásakor korrekciós tételként venné figyelembe az eva létezését. A megoldás egyszerűsége abból következik, hogy az áfa alapú befizetés meghatározásához így is számos korrekciót kell végrehajtani. Pichler Ferenc szerint vészforgatókönyvre semmiképpen nem lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik