Gazdaság

BÉT: csak a Mol

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55 pontos emelkedéssel, 28 9845 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos emelkedés.

Az 53 milliárd forintos forgalom több mint 70 százalékát a Mol papírok kereskedése adta. A vezető részvények árfolyama a stagnáló OTP és a gyengülő Magyar Telekomot kivéve erősödött a pénteki záráshoz képest.

Tapaszti Attila, a Takarékbank üzletkötője elmondta, hogy ismét a Mol húzta magával az indexet, az erősödés mögött újabb sajátrészvény vásárlás, illetve a Mol felvásárlásáról szóló pletykák álltak. Egy osztrák napilap értesülései szerint az OMV 13,5 milliárd eurós hitelszerződést kötne a Barclays-zal és a JP Morgannal a Mol felvásárlásához, a hírre azonban hivatalos reakció nem érkezett az osztrák társaságtól.

A Mol árfolyama 125 forinttal, 0,45 százalékkal 27 825 forintra nőtt, forgalma 38 milliárd forint volt. A Richter 120 forinttal, 0,33 százalékkal 36 820 forintra erősödött, forgalma 592 millió forintot tett ki. Szektortársa, az Egis 932 millió forintos forgalomban 50 forinttal, 0,22 százalékkal 22 700 forintra erősödött. Az OTP részvények a pénteki, akkor történelmi csúcsot jelentő záróárral megegyezően, 10.600 forinton zártak, forgalmuk 9,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,50 százalékkal 990 forintra csökkent, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik