Kultúra

Holnaptól előreugrunk tíz évet

Szerdán indul a Bánkitó nulladik napja, de ami ennél is fontosabb, hogy vasárnap reggelig magunk mögött hagyhatjuk 2018-at, és elrepülhetünk 2028-ba. Amikor a fesztivál főszervezőjével, Schönberger Ádámmal beszélgettünk, elmondta, hogy idén egy kicsit mindenkit nyugton hagynának a politikával. Szakítanak az eddigi hagyományokkal, és nem kap a hét második fele olyan erős üzenetet, mint azt az elmúlt években megszokhattunk (2016-ban a bevándorlás, 2017-ben a korrupció volt a téma).

Azzal számoltunk, hogy ebben az évben nem akarunk egy depressziós fesztivált, amin csak arról beszélgetünk, mi lesz a baloldal sorsa, vagy hogy lesz-e még jobb országunk. Emiatt találtuk ki a 2028-at, hogy ne foglalkozzunk a mostanival, előre nézzünk!

Legalább egy évig hagyjuk békén az embereket a politikával!
A Bánkitó főszervezőjével, Schönberger Ádámmal interjúztunk arról, hogy idén nem akartak egy depressziós fesztivált, hogy mi változott az elmúlt tíz évben, és hogy már nem csak a budapestiek mennek le bulizni. Ja, és megoldódni látszik a bolt problémája is.

A civil programok többek között a jövő köré épülnek. Akit pedig nem csak a koncertek érdekelnek, lesz TÁP színház  egy, illetve lesz Queendom, ami a rendes színház és a dragshow-k között lebeg. Női és férfi ábrázolásokat a reneszánsztól láthatunk majd a popkultig, az alkotók sok improvizációs elemet építenek majd be, így minden este más és más előadásra lehet számítani. Ha pedig másért nem, az Iceage-ért, vagy az elektrót keleti zenékkel keverő Acid Arabért érdemes lenézni.

Ami még fontos, hogy idén már nem kell készpénz, mindent kártyával lehet fizetni, mint a szigetes fesztiválokon, csak itt a borravalót a végén megnyeri egy civil szervezet. Az elővételes napijegyek és bérletek már elfogytak, nem is olyan olcsón, 11 ezerért lehet lemenni egy napra, végig meg 25 ezerért.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik