Közélet

Feljelentést tettek a csődbe menekülő gyártó buszai miatt

A szakszervezeti vezető sem érti, hogyan kaphattak a csuklós Modulók típusengedélyt.

Közúti veszélyeztetés miatt feljelentést tett egy – saját bevallása szerint nehézgépjármű-üzemeltetéssel és –vezetéssel foglalkozó – magánszemély az Ikarus Egyedi Kft. által gyártott, és a BKV használatában lévő Modulo 168d típusú csuklós buszok miatt. Erről a Zoom.hu ír a rendőrség tájékoztatása nyomán. A hatóság még nem döntött a nyomozás elrendeléséről.

Mint hétfőn megírtuk, az Ikarus Egyedi Kft. csődvédelmet kért, a kormánytól pedig segítséget vár. A cégnek áprilisig 150 csuklós buszt kellett volna szállítania a Volánbusz, és 30-at a BKV számára, de a megrendelést nem sikerült teljesíteni.

A feljelentő arra hivatkozik, hogy a KRESZ kimondja: a közlekedésben olyan olyan járművel szabad részt venni, amelynek műszaki-, biztonsági-, és környezetvédelmi jellemzői megfelelnek a jogszabályban meghatározott feltételeknek. Márpedig szerinte a csuklós Modulók nem elég biztonságosak, felmerül a gyanú, hogy vagy nem rendelkeznek a szükséges engedélyekkel, vagy ha igen, akkor azokat nem szabályosan kapták meg.

Tapasztalatait a feljelentő utasként szerezte, ez alapján állítja, hogy egy olyan csuklós busz, ami így viselkedik az úton, nem kaphatta volna meg a közlekedési hatóság jóváhagyását. Szerinte a BKV által forgalomba állított buszok típusbizonyítványát egy másik jármű, a Modulo 168d prototípusáéból származtatták, azonban a leszállított buszok hosszát 70 centivel csökkentette a gyártó, amivel megváltoztak a busz kanyarodási tulajdonságai, súlyarányai és tengelyterhelései. Emellett a prototípushoz képest más becsuklásgátlót használtak.

Különösen nagy veszélyforrásnak nevezte, ha a busz hátulja a megállóból való kiállás során tör ki, ez veszélyeztetheti a megállóban állókat. A feljelentő szerint tesztüzemben már volt ilyen baleset, szerencsére személyi sérülés nélkül.

Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint a típust napi gyakorlatból ismerő sofőrök is beszámoltak a feljelentésben említett problémákról. A tapasztalataik szerint „ideális körülmények közt, sík úton” jók a Modulók, erős a motorjuk, és egészen addig nincs velük gond, amíg nem kell kanyarodni. A szakszervezeti vezető sem érti, hogy ilyen paraméterekkel rendelkező busz hogyan kaphatott típusengedélyt.

A cég a korábbi kritikákra úgy reagált, hogy a járművek a vonatkozó uniós és hazai jogszabályoknak, valamint a megrendelői elvárásoknak is megfelelnek, a típusbizonyítvány alapján biztonságosak. (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik