Nagyvilág

Putyin Éjjeli farkasai bevették Szlovákiát

Az orosz nacionalista motorosbanda Alsókorompát választotta.

A Bumm.sk szlovákiai hírportál a Markíza tévé riportja alapján írta, hogy az Éjjeli Farkasok nevű banda kelet-európai bázisának Alsókorompát (Dolná Krupá) választotta. A forgatócsopor hiába próbált bejutni a szögesdróttal megerősített, katonai objektumra emlékeztető, üzemcsarnokszerű épületbe.

Egy kisportolt testalkatú portás megakadályozta, hogy a stáb többet tudjon meg az orosz motorosok szlovákiai működésének céljáról. A falu polgármestere nem is tudta, milyen csoport vert tanyát az általa vezetett községben, ezért megkeresték a belügyminisztert is.

Denisa Saková azt mondta, hogy monitorozzák a helyzetet, de egyelőre nincs értesülésük róla, hogy „kihágást, vagy törvényellenes cselekedetet vittek volna véghez”.

Éjszakai Farkasok (éjszakai farkasok,)
Éjszakai farkasok (Europress/AFP)

Tavaly májusban a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közelálló radikális nacionalista motorosok a Fiumei úti Sírkert szovjet katonai parcellájában koszorúztak. 

Ez az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén is téma volt. Bár tiltott önkényuralmi jelkép miatt feljelentés is érkezett, az ORFK szerint  nem történt bűncselekmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik