Foci

Fontos változás jön a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában a csapatok kapnak egy extra, negyedik cserelehetőséget is, ha az adott mérkőzésen hosszabbításra kerül sor. A szervezet szerint az új szabályt már a most induló 2018-19-es idényben bevezetik.

A nemzetközi szövetség (FIFA) korábban elfogadta a módosítást, így a világbajnokságon a szövetségi kapitányok négyszer változtathatnak, ha hosszabbításba torkollik egy összecsapás. Ez akkor is igaz, ha egy együttes a rendes játékidőben nem használja ki mind a három lehetőségét, azaz a bennmaradó cserék nem vesznek el a 90 perc letelte után.

Az UEFA közleményéből az is kiderül, hogy a klubok hét cserejátékost nevezhetnek a nemzetközi mérkőzésekre, kivéve a döntőt, amikor tizenkét tartalék labdarúgó foglalhat helyet a kispadon.

A fenti módosítások mellett azt is engedélyezték, hogy a segítők elektronikai eszközt használjanak a kispadon, amennyiben az elfér a kézben, és a játékosok biztonságának érdekében, vagy taktikai-edzői okokból alkalmazzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik