Közélet

Meghalt Aczél Endre

73 éves korában elhunyt Aczél Endre újságíró, műsorvezető, értesült a családtól a FüHü.hu.

Mint írják, Aczél Endre 1944-ben született, az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, matematikai nyelvészet és orosz szakon, 1968-ban. Ezután 17 éven keresztül az MTI munkatársa volt, eleinte külpolitikai tudósítóként, majd szerkesztőként. 1974 és 1977 között pekingi, 1981 és 1985 között londoni tudósítóként dolgozott.

Hazatérése után a Magyar Televízióhoz került, 1986 és 1990 között a Híradó főszerkesztőjeként tevékenykedett, majd egy évig A Hét szerkesztőségét is ő vezette.

Közel 25 éven keresztül a Népszabadság vezető publicistája volt, dolgozott a Hungarian Economic Review angol nyelvű gazdasági magazin felelős szerkesztőjeként, a következő három évben pedig a Tenisz Magazin főszerkesztője volt.

1999-től 2008 februárjáig a Nap-kelte műsorvezetője volt, közben pedig elindította a Magyar Rádióban Acélsodrony című műsorát, amit aztán átvitt a Klubrádióhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik