Éles kritikával illette a késedelmes áfa-visszatérítéseket a hazai gyártással rendelkező multicégeket is tömörítő Magyar Gépjárműpari Szövetség.
Közben az adóhatóság további kilencven nappal meghosszabbította az áfa visszafizetésének határidejét. A vállalatok nem abban gondolkodnak, hogy a visszatartott áfa miatt melyik banktól vegyenek fel átmeneti hitelt. Az érintett cégek egyszerűen szeretnék visszakapni a pénzüket – hangsúlyozta egy áfa-visszatéríésekről szóló pénzügyminisztériumi megbeszélésen Lepsényi István, a Magyar Gépjárműipari Szövetség elnöke.
Magyar Péter: Tiborcz bankjának szervezhetik ki a Diákhitel Központ ügyfeleit
Tavaly ősszel olyan törvénymódosítást fogadtak el, mely kötelezi a Diákhitel Központot, hogy adja át több százezer diák adatait a Magyar Fejlesztési Banknak. Az időközben politikai pályára lépő volt vezérigazgató szerint azonban a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bank lehet a végállomás.