Sport

Sporttörténelem: megvan Magyarország első karatés olimpikonja

Baranyi Zsófia lesz az első karatés, aki Magyarország képviseletében olimpián szerepelhet. Az MTK 16 éves versenyzője Umagban harcolta ki, hogy részt vehessen sportág első olimpiai versenyén.

Az ifjúsági olimpián karatéban három fiú és három lány súlycsoport küzdelmeit rendezték meg. A kvalifikáció során először a világranglistáról kategóriánként két versenyző szerzett indulási jogot. Melléjük csatlakoztak az Umagban megrendezett kvalifikációs torna fináléba jutott sportolói. Érdekesség, hogy a horvát tengerparti kisvárosban két egymást követő napon két külön versenyre került sor, vagyis dupla esély kínálkozott a kvótaszerzésre.

A 96 ország fiataljait felvonultató umagi torna első versenynapján Baranyi Zsófia egy győzelem után kikapott marokkói ellenfelétől, és kilencedik lett.

A második megmérettetésen aztán ellenállhatatlan volt: legyőzte olasz ellenfelét, majd túljutott hongkongi és osztrák riválisán is. A perui Lopez elleni bírói döntéses győzelem pedig azt jelentette, hogy a korábbi kadet Eb-ezüstérmes és Gymnasiade-második magyar lány ezen a roppant fontos viadalon is döntőbe jutott, így ő lett hazánk első karatés olimpikonja.

A döntőben aztán a világranglista negyedik helyén álló Baranyi szintén bírói döntéssel verte a szerb Perovicsot és a dobogó tetejére állhatott fel.

Nehéz volt, mert itt mindenki jó volt és mindenki nagyon akarta a döntőbe jutást, de végül is sikerült. Nagyon boldog és megkönnyebbült vagyok, de még nem sikerült feldolgozni, hogy kijutottam az ifjúsági olimpiára. Azt pedig, hogy ezzel én vagyok a sportág első hazai olimpikonja, főleg fel kell még dolgoznom, de nagyon jól hangzik

– nyilatkozta Baranyi Zsófia.

2016 augusztusában vált hivatalossá, hogy a karate bemutatkozhat a 2020-as tokiói olimpián, majd ugyanazon év decemberében a NOB arról is döntött, hogy az idén október 6. és 18. között sorra kerülő Buenos Aires-i ifjúsági olimpián is ott lehet a sportág.

Kiemelt kép: Magyar Karate Szakszövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik