Foci

Gera: Nem csaphattam be azokat, akik szerették a játékomat

Gera Zoltán a napokban érettségizett le, de nem ezzel került be a hírekbe, hanem azzal, hogy bejelentette a visszavonulását.

Visszavonul Gera Zoltán
Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó.

“Az elhatározás, hogy befejezem, már korábban megszületett, de nem akartam a vizsgák előtt nyilvánosságra hozni, mert akkor a visszhangok miatt nem tudtam volna az érettségire koncentrálni. Így viszont jó volt, hogy a tanulás elterelte a gondolataimat arról, hogy ezt a felkészülést már nem kezdem el a csapattal” – nyilatkozta Gera a Nemzeti Sportnak.

Aki a döntésről azt mondta, hiába műtötték meg tavaly a combhajlítóizmot a bal lábában, mégsem jött rendbe, és a rehabilitáció során újra elszakadt. Végül az NB I utolsó fordulójában a Balmazújváros ellen pályára lépett,

de a korábbi sérüléséivel ellentétben most féltette a lábát, és a fordulásoknál érezte is, hogy húsz-harminc százalékkal gyengébb a lába.

“Nagyon szerettem volna még a pályán maradni, de nem csaphattam be a környezetemet, a Fradit, a szurkolókat, akik szerették a játékomat. Ha csak fél óra ment volna teljes erőből meccsenként, azzal is kibékültem volna. De hiába érzem úgy, hogy fizikailag még évekig bírtam volna, hiába nem érzem magam öregnek, a lábam sajnos nem alkalmas a játékra ezen a szinten, nem dönthettem másként: vége, befejezem.”

Gera azt mondja, a döntés után megkönnyebbült, és úgy érzi, mostantól talán kiszámíthatatlanabb lesz az élete, mint amilyen eddig volt futballistaként.

A visszavonulás viszont azt jelenti, hogy nem lesz százszoros válogatott Gera, pedig ehhez már csak három meccsen kellett volna pályára lépnie. 

“Fantasztikus, hogy 15 évig szerepeltem a válogatottban, és hogy Angliában éveken keresztül sok magyar zászlót láttam a lelátón. Mindez persze nem sikerülhetett volna a csapattársaim, az edzőim, mindazok nélkül, akik sokat segítettek nekem pályafutásom során, és akiknek ezúton is köszönöm, hogy idáig eljuthattam. De a legfőképpen Jézus Krisztusnak köszönöm, nélküle és keresztény hitem nélkül nemcsak sportoló, sikeres futballista sem lett volna belőlem, hanem még csak normális életet élő ember sem”.

Gera marad a futballban és marad utolsó klubjánál, a Ferencvárosnál, és szeretné elkezdeni az edzősködést is. Reméli, hogy lesz egy búcsúmeccse, ahol talán hagyják gólt lőni,

mert a gyerekeinek megígérte, hogy bemutatja az évek során a védjegyévé vált szaltózós gólörömöt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik