Sport

Ez van a sportorvosok táskájában

Már nem az a helyzet, hogy a sportorvos egyszerűen gondol egyet és kiviszi a saját felszerelését a pályára. A FIFA pontosan szabályozza, mi az, amivel minden csapatnak meg kell jelennie a világbajnokságon.

A foci szép és kellemes dolog, amíg valaki meg nem sérül a pályán. Szerencsére a csapatok erre is tökéletesen fel vannak készülve.

A világbajnokságokon és nagy tortákon a válogatottak eleve saját orvosi stábbal készülnek arra, hogy segítsenek a megsérült játékosoknak. Van saját gyúró, hordágycipelő, sportorvos. Azt viszont, hogy mit visznek magukkal a pályára, már nem csak ők döntik el.

A FIFA a 2013-as Konföderációs Kupán vezette be azt a hivatalos szabályt, hogy a résztvevő válogatottaknak mind ugyanolyan elsősegélyt nyújtó felszereléssel kell részt vennie a meccseken. A FIFA szerint ezzel elősegítik, hogy minden játékos ugyanolyan jó ellátást kapjon, ha meccs kközben megsérül.

Hivatalos pakk

A FIFA Medical Emergency Bag nevű felszerelést az összes csapat hivatalosan is megkapja a 2014-es vébé óta, és ebben a pakkban szerepel minden ahhoz, hogy az alapvető sérüléseket kezelni tudják vele.

Erre azért is szükség volt, mert a focipályán ritkán, de rendszeresen fordulnak elő életveszélyes helyzetek is, amelyekre nem minden csapat volt megfelelően felkészülve. A FIFA a többszöri pályán elszenvedett szívrohamok miatt döntött úgy, hogy a sztenderdizált orvosi felszerelés mellett bevezetnek egy

11 lépés az hirtelen szívrendellenességek kezelésére

Nevű információs csomagot, hogy ezzel is segítsék a felkészülést. A sztenderdizált felszerelés bevezetése előtt a csapatok egészségügyi személyzete azt a felszerelést használta, amit magukkal hoztak, vagy amivel a stadion fel volt szerelve. De ez sokszor hiányos volt, ezért akarták megszabni, mi az, amivel biztosan rendelkezni kell a pálya mellett.

Minden benne van

A csomagban egyébként tényleg majdnem minden szerepel, amire csak szükség lehet. Az antiszeptikus törlőkendőktől a ventillációs maszkokon át a sztetoszkópokig ott van a listában minden. Sőt, a csomagok mellé minden csapatnak jár egy defibrillátor is, hogy a hirtelen szívleállásokat is kezelni tudják.

A csomag tartalmáról a FIFA pontos szabályzatot közölt, amelyet ezen a linken tud megtekinteni, az összes olyan felszereléssel együtt, amely a csomagban szerepel.

Szponzorált tartalom

A cikk a Canesten támogatásával készült.

Fotó: Franck Chapolard/ CrowdSpark / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik